Lehel Kosársuli: 2 győzelem a Gyermek Bajnokság elmúlt vasárnapi fordulójában

Március 31-én, Kecskeméten rendezték meg a Gyermek Bajnokság legutóbbi fordulóját, ahol a Lehel Kosársuli csapata is pályára lépett 2 mérkőzésen.

A torna során először a kiskunfélegyházi FTSI Fiú 2. gárdájával kellett megmérkőzniük ifjú tehetségeinknek.

A mérkőzés elejét remekül kezdték fiatal kosarasaink, mivel nagyszerű játékkal kétszámjegyű előnyt alakítottak ki már az első negyedet követően a kiskunfélegyháziakkal szemben (15-3).

Lendületes, jó játéka a folytatásban is megmaradt együttesünknek, ennek köszönhetően pedig a félidőre már 37-19-re húztunk el a Bács-Kiskun megyeiktől.

A harmadik felvonásban aztán jóval kevesebb pontot láthattak a kilátogató szurkolók, ugyanakkor ezt a részt is a mieink nyerték meg, ezáltal az utolsó periódus előtt már több, mint 20 egység volt a felek között (43-21).

A befejező szakasz ellenben az előző játékrésznél is kevesebb pontot hozott, ám ez az intervallum döntetlennel zárult, így végül magabiztos 45-23 arányú Lehel Kosársuli győzelemmel zárult az ütközet.

Lehel Kosársuli – FTSI Fiú 2. 45-23
(15-3,22-16,6-2,2-2)
Kecskemét

Lehel Kosársuli: Lékó Zs. 9, Gasztonyi V. 8, Horti B. 7, Búzás B. 5, Csányi Zs. 4, Halaj V. 4, Tóth L. 2, Sárközy Zs. 2, Balázs H. 2, Lengyel T. 1, Nagy Zs. 1, Czékmán K. -.

A következő összecsapáson a Hernádi Kosárlabda Alapítvány következett ellenfélként a jászberényiek számára.

A találkozó nyitó etapja inkább nagy küzdelmet, mint sok pontot hozott, azonban az első ciklus elteltével csapatunk állt jobban 4 egységgel (4-8).

Az újabb intervallum során nagy-adok kapok vette kezdetét, amiből a mieink jöttek ki jobban, így a félidőben 19-27-es jászsági vezetést mutatott az eredményjelző.

A harmadik játékrészben sem változott a játék képe, Takács Martin és Treba-Kovács János gárdája továbbra is jó ritmusban játszott és ezt a negyedet is megnyerve 11 pontra hizlalta előnyét a záró időtartam előtt (25-36).

Az utolsó szakaszban a Hernádi Kosárlabda Alapítvány játékosai próbáltak közelebb kerülni együttesünkhöz, ám a mieink ebben a ciklusban is jól állták vetélytársuk rohamait, aminek köszönhetően végül 35-47 arányban nyerték meg a találkozót.

Hernádi Kosárlabda Alapítvány – Lehel Kosársuli 35-47
(4-8,15-19,6-9,10-11)
Kecskemét

Lehel Kosársuli: Horti B. 18, Sárközy Zs. 6, Czékmán K. 4, Balázs H. 4, Tóth L. 4, Lengyel T. 3, Halaj V. 3, Nagy Zs. 3, Gasztonyi V. 2, Búzás B. Csányi Zs. -, Lékó Zs. -.

Takács Martin edző így értékelte a mérkőzést: „A szezon mondhatni első olyan mérkőzése, ahol a kosársulinak minden tagja kivette a részét a védekezésből és támadásból egyaránt. Az első mérkőzésen 12 játékosból 11 ! szerzett pontot és segítette a csapatot a győzelemhez. Ezzel a filozófiával szeretnék továbbra is dolgozni az egyesületünk játékosaival, remélem a jövőt nézve még több sikerrel. Már ránk fért ez a két győzelem, csak így tovább!