Január 27-én, Kecskeméten került megrendezésre a Gyermek Kupa legutóbbi fordulója, ahol a Lehel Kosársuli csapata is érdekelt volt.
A hétvégi meccsek során a Kecskeméti KA Kismercik, illetve a Nagykőrösi Sólymok voltak a mieink ellenfelei.
Az első összecsapáson a Kecskeméti Kismercik együttese ellen léptek pályára fiatal tehetségeink, amely találkozó a kecskemétiek szájíze szerint alakult, így végül 18-79 arányú vereséget szenvedett csapatunk.
Lehel Kosársuli – Kecskeméti KA Kismercik 18-79
(1-25, 6-18, 4-14, 7-22)
Kecskemét
Legjobb dobók: Gasztonyi V. 6, Horti B. 3.
A folytatásban aztán egy a szezon elején már legyőzött gárdával mérték össze erejüket ifjú kosarasaink, akik hiába tettek meg mindent, ezúttal alulmaradtak a Nagykőrösi Sólymokkal szemben.
Nagykőrösi Sólymok – Lehel Kosársuli 53-35
(3-10, 23-11, 10-4, 17-10)
Kecskemét
Legjobb dobók: Halaj V. 10, Horti B. 8.
Takács Martin edző így értékelte a hétvégi mérkőzéseket: ”Az idei évben elkezdtük a mérkőzésen is a csapatmozgásra fektetni a hangsúlyt. Mind a két mérkőzésen megkötöttem, hogy a folytonos „passz és fuss” és a sávtöltés legyen domináns a negyedekben. Minden összecsapásnál hangsúlyozom nekik, hogy nem az eredményre megyünk ilyen fiatal korosztálynál. Le kell fektetünk a stabil alapokat a csapategység megteremtése érdekében. Ez sajnos vereségeket hoz magával a kezdeti lépéseknél, de később remélhetőleg meglesz a gyümölcse serdülő, illetve kadet korosztályban is. Bízok a játékosaimban és bízok a fejlődésükben. Csak így tovább!”