Magabiztos Lehel Kosársuli győzelem a Megyei Serdülő Bajnokságban

Tegnap este a Megyei Serdülő Bajnokság keretein belül a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI tornatermében fogadta a Lehel Kosársuli a Szolnoki KA “B” gárdáját.

Az összecsapást nagy elánnal kezdték a mieink és már rögtön az első negyedet követően 20 egységgel tudtak ellépni a vendégektől (28-8).

Együttesünk jó játéka az újabb etapban is megmaradt, amelynek köszönhetően 44 ponttal lépett meg csapatunk a Tisza-partiaktól a félidőre (55-11).

A harmadik játékrész sem hozott változást a játék képét illetően, a jászberényi fiúk továbbra is nagyszerű védekezést, valamint remek akciókat mutattak be, ennek értelmében pedig a befejező periódus előtt már 61 egységnyi különbség volt a felek között (82-21).

Az utolsó felvonásban sem adtak alább lendületükből ifjú tehetségeink, akik így végül 106-29 arányban nyerték meg a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel együttesünk a B csoportban csoportgyőztesként végzett, ezáltal pedig közvetlenül bejutott az elődöntőbe, ahol majd a keresztjáték győztesével méri össze az erejét, amit az A csoport 2. helyezett csapata és a B csoport 3. helyezett gárdája vívnak meg. Az elődöntők mérkőzései március 3-án veszik kezdetüket.

Lehel Kosársuli/A – Szolnoki KA “B” 106-29
(28-8, 27-3, 27-10, 24-8)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Czakó B. 19, Nagy Á. 16, Fodor B 16, Takács B. 11, Kerek K. 10, Halász P. 10, Kocza B. 8, Csabai B. 8, Durucz D. 4, Zahalka M. 2, Fülöp G. 2, Kocsis L. -, Kovács-Rékasi Sz. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést: “Gratulálok a fiúknak a teljesítményhez, mindenki jól élt a játéklehetőségével. Ezzel a hozzáállással várjuk az új kihívást két hét múlva az országos porondon!