Magyar Kupa: Körmend kipipálva, az elődöntőben a Falco következik

Csütörtökön Győrben, az Audi Arénában megkezdődött a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa három napig tartó 8-as döntője. Az első napon a negyeddöntőket játszották a csapatok, melynek keretében a mieink szenzációs mérkőzésen legyőzték az EGIS Körmend együttesét, és az elődöntőben pénteken a Falco ellen mérkőzhetnek a fináléba jutásért.

A Falco – Atomerőmű SE találkozóval kora délután megkezdődött a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa nyolcas döntője. Az alapszakasz felénél az első nyolc helyen álló férfi csapatot sorsolták össze, s ők három nap alatt döntik el egymás között a kupa sorsát. A már említett nyitó találkozón a paksiak sokáig vezettek a szombathelyiek ellen, ám a végén a vasiak örülhettek a továbbjutásnak

Falco-Vulcano Energia KC – Atomerőmű SE 91:83 (23-26, 23-24, 23-19, 22-14)

A mieink a második negyeddöntőben léptek pályára az EGIS Körmend ellen. Amint az köztudott, az ősszel Jászberényben kettő, az elmúlt szombaton Körmenden tizennyolc ponttal győzte le az EGIS csapata a mieinket. A bajnoki vereség után gyorsan adódott a visszavágás lehetősége, s a vasiak is tudták, hogy ez egy másik mérkőzés lesz, melyet semleges pályán kell megvívniuk velünk.

Nos, az első tíz percben úgy tűnt, hogy a szombati bajnoki mérkőzés folytatódik. Jobb volt a körmendi együttes, pontosabban játszottak Ferenczék, és megérdemelten szereztek 8 pontos előnyt (16-24). Szerencsére Nikola Lazicsnak sikerült rendeznie a sorokat és a második negyedtől kezdve egyre kiegyenlítettebb, fordulatosabb és izgalmasabb lett a találkozó. Pitts vezérletével egy-egy alkalommal már vezettünk is, ám a félidő végén egy könnyű kétpontost követően egypontos körmendi előnnyel mentek pihenőre a csapatok (44-45). Ami feltűnő volt, mindkét együttes jól dobta a triplákat, míg a büntetőzésben a vasiak voltak a jobbak.

A harmadik negyed rendkívül kiegyenlített volt. Rakics és Coleman egyre eredményesebben játszott, s rendre mi vezettünk 1-2 ponttal. A játékrész végén Rakics triplája után először volt 5 pont az előnyünk, de Ferencz távolijával a körmendiek 2 pontra csökkentették a hátrányukat (67-65). A döntés tehát a záró tíz percre maradt. Ezt a körmendiek kezdték jobban és visszavették a vezetést. A 34. perc közepén 76-71-es körmendi vezetésnél Nikola Lazics időt kért, ám úgy tűnt, hogy ez sem segít. A negyed közepén igazi tripla bárbajt vívtak a felek a pályán. Mi három a körmendiek két triplát dobtak sorozatban, s így két és fél perccel a vége előtt 84-87 volt az eredmény. Ekkor senki sem gondolta, hogy a hátralévő időben már csak a mieink találnak az ellenfél kosarába. Márpedig ez történt. Még 58 másodperc volt hátra, amikor Alekszandrov triplájával átvettük a vezetést (89-87). Előbb a körmendiek, majd mi is eladtuk a labdát, s a nagy rohanás végén Pitts dobhatott két büntetőt. Mindkettőt értékesítette, s ezzel kialakult a 91:87-es végeredmény.

Történelmi sikert ért el csapatunk, hiszen fennállása óta először került a Magyar Kupában a legjobb négy közé. Mégpedig megérdemelten, mert a gyengébb első negyed után mindig volt olyan a játékosok között, aki továbblendítette a csapat szekerét. Fontos volt, hogy a cserejátékosok is odatették magukat, s Czirbus és Brbaklics, valamint Cseh és Kerpel-Fronius is bizonyította, hogy bármikor lehet rájuk számítani. A mieink sikerének értékét növeli, hogy 6 pontos hátrányból nyerték meg a mérkőzést úgy, hogy a hajrában 10 pontot szereztek sorozatban, míg ellenfelük pont nélkül maradt. Külön említést érdemel még Miljan Rakics teljesítménye, aki viszonylag korán megkapta 4. személyi hibáját, de a végjátékba beszállva fontos pontokat szerzett.

JP Auto-JKSE – EGIS Körmend 91–87 (16–24, 29–22, 22–19, 24–22)

JP Auto-JKSE: Pitts 27/9, Rakics 20/18, Coleman 14, Alekszandrov 12/12, Pantelics 4. Csere: Czirbus 9, Kerpel-Fronius -, Cseh 2, Brbaklics 3

EGIS Körmend: Bradford 16/9, Németh 2, Price 16/6, Hammonds 9/9, Delas 12. Csere: Csorvási 6, Ferencz 18/12, Thames 8

Nagy szavakat használva: a fiúk megcselekedték, amit megkövetelt tőlük a haza (a Jászság, Jászberény), s ha már idáig jutottak, akkor holnap a Falco ellen megpróbálhatják a fináléba jutást. A körmendiek esélyesebbek voltak nálunk, de legyőztük őket. Az elődöntőben is a Falco számít esélyesebbnek, de nekik sem volt séta galopp a Paks elleni találkozó, ők sem legyőzhetetlenek. Főleg akkor, ha nem odahaza játszanak.

Már így is klubtörténeti eredményt értünk el, de ha már idáig jutottunk, s csak egy lépés a finálé, próbáljuk meg! A körmendiek ellen egyébként a Falco és a Szolnok szurkolók is bennünket biztattak.  Holnap persze már csak a szolnokiakra számíthatunk, hogy összejöjjön egy megyei finálé. Hát, az nagyszerű lenne!

A nap harmadik negyeddöntőjét a papírformának megfelelően a kupavédő szolnokiak nyerték a pécsiek ellen, ám két játékosukat is elveszítették sérülés miatt a folytatásra. Az első hírek szerint Kovács Péter a bokáját törte, míg Sztrahinja Milosevicsnek az achillese szakad el.

PVSK-VEOLIA – Szolnoki Olaj KK 85–90 (18–23, 19–18, 24–31, 24–18)

A negyedik mérkőzésen a DEAC és a Zalakerámia ZTE KK mérkőzött az elődöntőbe jutásért. Szinte végig a debreceniek vezettek, ám ennek a találkozónak is izgalmasan alakult a vége, de 80-78-as DEAC vezetésnél elrontotta utolsó támadását a zalaegerszegi csapat – eladták a labdát – , s ez megpecsételte a sorsukat.

DEAC – Zalakerámia ZTE KK 81-78 (16-20, 28-19, 22-22, 15-17)

A Magyar Kupa pénteki elődöntőnek időpontja:

15.30 óra: JP Auto-JKSE – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

18.00 óra: Szolnoki Olaj KK – DEAC

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor