Simának indult, de a végére igazán izgalmas lett a mieink szolnoki vendégjátéka. Az elején összeszedett 16 pontos hátrány után a záró negyedben az egyenlítésért is támadhattunk, de végül a rutinos hazaiak szerezték meg a két bajnoki pontot.
Nálunk Pantelics és Ruják, a házigazdáknál Airington nézte szomorúan a találkozót, mert sérülés miatt egyikük sem lehetett ott társai között a pályán. Egy 6-0-s rohanással kezdett a bajnok, s hiába próbáltunk zárkózni, 13-7 után jött egy 10-0s hazai roham és egy negyed után 16 pontos hátrányba kerültünk (23-7). Kellett ehhez a szigorú hazai védőmunka, valamint a mieink megilletődött, gyenge játéka is. A játék minden elemében jobb volt a Szolnok, s bizony felsejlett egy nagyarányú vereség képe is.
A második negyedben viszont változott a játék képe. A mieink is elkezdtek kosarazni, míg a hazaiak kissé kényelmessé váltak a nagy előny miatt. Sikerült is 3 ponttal csökkenteni a hátrányt, s így már jobban nézett ki az eredmény. Igaz a dobott 24 pontunk igen karcsú volt, de reménykedtünk benne, hogy a második félidőben jobban dobnak majd játékosaink (37-24).
A nagyszünetben Nikola Lazicsnak sikerült játékosaiban feléleszteni a győzelem utáni vágyat, s a harmadik negyedben újabb 2 ponttal csökkenteni tudtuk hátrányunkat. Sajnos Andrics ellen a palánk alatt tehetetlenek voltunk, s Rowsey is rendre a legjobbkor talált be távolról a hazaiak számára. Így nem sikerült még közelebb jutnunk a házigazdákhoz, bár volt 44-39 is az eredmény. A negyed végére azonban ismét 11 pont volt a különbség (52-41).
pA hazai publikum már elkönyvelte a sima Olaj sikert, ám a záró tíz percben 59-50 után Pitts gyorsan beszórt két triplát és 3 pontra csökkent a címvédő előnye. A 34. percben jött is a szolnoki időkérés 59-56-nál. Alekszics mester tanácsai hatottak, mert 64-58-ra ismét meglépett az Olaj, de Alekszandrov és Pitts egy-egy jó dobása után ismét 3 pontra csökkent a hazaiak előnye. Sőt, amikor Czirbus bedobta a két büntetőjét, már 64-63 állt az eredményjelzőn. Egyenlítenünk azonban sem ekkor, se 68-66.nál nem sikerült. Erre még 72-70-nél lehetett volna esélyünk, ám a véghajrában Milosevics és Vojovoda is biztos kézzel dobta a büntetőket, s a vége 76-71 lett a címvédő javára.
A borzalmas első negyed után következő három tíz percet a mieink nyerték, de a győzelemért járó két pont végül mégis Szolnokon maradt. Lehet azt mondani, hogy papaírforma eredmény született, hiszen a legjobb magyar csapat hazai pályán legyőzte megyei kistestvérét, ám a mieink is minden dicséretet megérdemelnek, mert egy borzalmas első negyed után talpra álltak és a végén igencsak megszorongatták a bajnoki cím elsőszámú várományosát.
Kár azon keseregni, hogy mi lett volna, ha Pantelics is játszik, ha az első tíz percben nem olyan szárnyaszegetten játszunk, s ha a egy kicsit jobb százalékkal dobjuk a kétpontosokat. Ebből a vereségből is erőt lehet meríteni, hiszen nem sok csapat úszta meg a szolnoki „kirándulását” ilyen tisztes vereséggel. Számunkra igazán a nagy esély az évzáró, Kaposvár elleni találkozó lehet, amely az eddigi eredmények alapján a kötelező győzelmek kategóriájába tartozna, ám egyáltalán nem szabad lebecsülni a Somogy megyeieket.
Szolnoki Olaj KK – JP Auto-Jászberényi KSE 76–71 (23–7, 14–17¸ 15–17, 24–30)
Szolnoi Olaj KK: Vojvoda 20/6, Kovács 6, Benke 7, Milosevics 11, Tóth 6
Csere: Rowsey 12/12, Csák -, Andrisc 12
JP Auto-JKSE: Pitts 19/15, Rakics 5/3, Coleman 12, Alekszandrov 18/12, Cseh 8
Csere: Czirbus 4, Kerpel-Fronius -, Brbaklics 4
A találkozót követően a két vezetőedző így értékelte a látottakat a nemzetisport.hu oldalon:
Dragan Alekszics: – Minden elismerésem a Jászberénynek, amely játékával bizonyította, hogy nem véletlenül tartozik az élmezőnyhöz ebben az idényben. Az első negyed jó játéka után sajnos sok rossz döntést hoztunk. Szerencsére a hajrában meg tudtuk nyerni a jó hangulatú megyei rangadót. Most a győzelem volt számunkra a legfontosabb.
Nikola Lazics: – Az elején nem tudtunk mit kezdeni a szolnoki csapat agresszív védekezésével, ezért komoly hátrányba kerültünk. A második félidőben bizonyítottuk, hogy nem véletlen az eddigi jó szereplésünk. A hajrában azonban az Olaj rutinos játékkal megnyerte a mérkőzést.
A 12. forduló további eredményei:
EGIS Körmend – Atomerőmű SE 93–84 (29–25, 24–16, 22–27, 18–16)
NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK – Sopron KC 96–89 (25–26, 25–15, 23–21, 23–27)
DEAC–Alba Fehérvár 91 – 78 28–26, 20–20, 18–14, 25–18)
Kaposvári KK – KTE-Duna Aszfalt 78–79 (23–21, 21–23, 21–16, 13–19)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – SERCO-TF-BP 91–48 (14–5, 18–11, 30–20, 29–12)
Korábban játszották:
Pécsi VSK-VEOLIA – Zalakerámia ZTE KK 83–92 (15-20, 26-18, 20-26, 22-28)
A bajnokság állása a 12. forduló után:
- Szolnoki Olaj KK 11 gy 1 v
- EGIS Körmend 9 gy 3 v
- Zalakerámia ZTE KK 8 gy 4 v
- PVSK-VEOLIA 7 gy 5 v
- Falco-Vulcan Energia KC Szombathely 7 gy 5 v
- JP Auto-JKSE 7 gy 5 v
- Sopron KC 6 gy 6 v
- Atomerőmű SE 6 gy 6 v
- KTE-Duna Aszfalt 6 gy 6 v
- DEAC 6 gy 6 v
- Alba Fehérvár 4 gy 8 v
- Kaposvári KK 3 gy 9 v
- Naturtex-SZTE-Szedeák 3 gy 9 v
- SERCO-TF-BP 1 gy 11 v
Szántai Tibor