Sok izgalmat tartogatott az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság alapszakaszának utolsó fordulója. A bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK számára az alapszakasz elsőség volt a tét ellenünk, míg mi az első győzelmünket szerettük volna megszerezni A-csoportos történetünk során.
Ezer sebből vérző, de még így is bombaerős Szolnoki Olaj KK érkezett hozzánk szombaton, hogy koraeste a Bercsényi úti játékcsarnokban megmérkőzzön a mieinkkel. Az egyetlen csapat a Szolnok, melyet az NB I A-csoportjában korábban még soha nem győztünk le. Nekik az alapszakaszbeli elsőség múlott ezen a találkozón, míg számunkra az volt a tét, hogy hány győzelemnyi előnyünk lesz a felsőházban negyedikként az ötödikkel szemben a középszakasz megkezdése előtt.
Benke, Kovács, Strahinja Milosevics sérülés miatt nem volt az Olajnál, de Airington hosszú kihagyás után ismét bevethető volt, s vállalta a játékot Andics is, pedig látható volt, hogy nincs 100%-os állapotban. Egy biztos, lehet őt szeretni vagy nem, de még sérülten is mindent megtett csapata sikeréért és nagyon sok gondot okozott a mieinknek, s ezért jár s tisztelet és az elismerés számára. Nálunk Coleman szurkolt a többieknek a kispad mellől, míg Alekszandrov és Pitts ott volt a pályán.
Az olaj szurkolótáborának köszönhetően – nem túlzás – frenetikus hangulatban kezdődött a találkozó. Mivel pedig a mi drukkereink sem akartak „kimaradni a jóból” – ők is rázendítettek -, így végig fantasztikus hangulatban zajlott a találkozó, amiért jár a dicséret mindkét tábornak.
Ami pedig a mérkőzést illeti. Nos, csapatunk játszott már sok felejthetetlen találkozót, amióta az NB I A-csoportjának a tagja, de az biztos, hogy ez a meccs az első három közé került a lefújást követően.
Mi kezdtünk jobban (7-0), de a szolnokiaknak nem kellett sok idő, hogy felzárkózzanak (5-7), Az első negyedben végig nálunk volt az előny, ám a játékrész végén Vojvoda 2 pontosa után először vezettek a szolnokiak (17-18). A második tíz perc Brbaklics kosarával kezdődött, de a folytatás a vendégeké volt. Milosevics és Malesevics pontjaival 19-27-re elhúztak a vendégek és már a 13. percben Nikola Lazicsnak időt kellett kérni. Ez hatott, Brbaklics öt pontjával visszajöttünk 24-27-re, ám Vojvoda, Airington és Andics is szerzett egy-egy duplát, s máris 24-36 állt az eredményjelzőn. A legjobbkor jött Pitts és Pantelics triplája, melyre Malesevics egy duplával válaszolt. Így alakult ki a 30-38-as félidei eredmény. Az első félidőben második felében egyértelmű volt a szolnoki fölény, melyhez alapvetően hozzájárult, hogy a sérüléssel bajlódó, alig edző irányítónk, Pitts nagyon rosszul dobott. Kialakította ugyan maga számára a jó dobó helyzeteket, ám labdái rendre lepattantak a gyűrűről. A másik oldalon egy cserénél Vojvoda már fájlalta a térdét, s ez nem sok jót jelentett a szolnokiak számára.
A nagyszünet után Andics és Malesevics kosara után ismét 12 pont volt a vendégek előnye. Jött azonban Pantelics, aki egy triplával és duplával csökkentette a különbséget (35-42). Állandósult a vendégek 5-8 pontos előnye, s bizony számunkra nagyon rossz hír volt, amikor Pantelics már a 24. percben begyűjtötte 4. személyi hibáját. Jött is a csere, helyére Cseh érkezett, aki szerencsére jól szállt be a játékba, s gyorsan szerzett is egy duplát. Vojvoda már keveset volt a játéktére, de amikor Rakics triplájával feljöttünk 47-51-re, szórt egy igazi „vojvodás” triplát (47-54). Brbaklics triplája és Cseh duplája után már csak 2 pont volt a szolnokiak előnye (52-54), s a 27. percben Dragan Alekszics időt is kért. A mieinket azonban ez sem zökkentette ki a játékből, s Rakics, majd Brbaklics triplája után Cseh is betalált, s már nálunk volt az előny (60-54). A negyed egy Tóth 2 pontossal zárult, s a 60-56-os eredmény előre sejtette, hogy a két pont sorsa csak a záró negyedben dől majd el.
Óriási hangorkán közepette kezdődött a negyedik negyed. Három és fél perc alatt Czirbus egy jó büntetőjével mindössze egyetlen pontot sikerült szereznünk, s 61-62-nél Nikola Lazics időt kért. Arington és Andics vezérletével a folytatásban 63-71-re húztak el a vendégek, s ekkor bizony úgy tűnt, hogy a bajnoki címvédőt ezúttal sem sikerül legyőznünk. Ám a találkozónak és a fordulatoknak még nem volt vége. Két perccel a vége előtt Pitts triplája után 72-75 állt az eredményjelzőn. Rudner duplája után Malesevics egy büntetőt értékesített és 72-78-nál úgy tűnt, valóban eldőlt a két pont sorsa. Brabaklics csökkentette a hátrányt 74-78, ám a szolnokiak jöhettek. Már csak 11 másodperc volt hátra, amikor a labda játékba hozatalánál Pitts zavarta meg őket és jött Alekszandrov triplája (77-78). Még 5 másodperc volt a rendes játékidőből, s Airington dobhatott két büntetőt, de csak az egyik ért célt (77-79). A mieink utolsó támadását Pitts hozta fel – előtte Pantelics nyitotta az utat -, s irányítónk négy lépés után, alig átlépve a félvonalat elindította a „gyilkos” triplát, amely célba ért és így 80-79-re mi nyertük a találkozót!
Ennél izgalmasabban nem alakulhat mérkőzés. A végjátékban már győztesnek tűntek a szolnokiak, ám az utolsó 15 másodpercben elég volt két hiba, hogy a mieink megfordítsák a mérkőzés eredményét. Fantasztikus hangulatú, nagyszerű mérkőzés volt, melyen mindkét együttes játékosai és szurkolói is dicséretet érdemelnek. Nálunk mindenki élt a lehetőséggel, aki pályára került. A jók közül is ki kell emelni Rakicsot, Brbaklicsot és Pantelicset, akik végig nagyszerűen játszottak. Alekszandrov a legfontosabb pillanatokban dobta a tripláit, Cseh és Kerpel-Fronius, valamint Czirbus is megtette a magáét. Külön szám volt Pitts, aki minden bizonnyal sérülése miatt most sokkal gyengébben dobott, mint általában szokott, ám a véghajrában a labdaszerzésével és az utolsó másodperces triplájával elévülhetetlen érdemeket szerzett a győzelemben. A szolnokiaknál Airington jól tért vissza, a sérült Andrics emberfelettit küzdött és Milosevics, valamint Malesevics is bizonyította, hogy jó játékosok. Vojvoda kevesebbet volt a pályán sérülése miatt, de egy-egy szenzációs megmozdulása ezúttal is tapsra késztette a kosárlabda szerelmeseit. Egy szó, mint száz: fantasztikus mérkőzés volt, melynek fantasztikus győzelem lett a vége.
JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK 80-79 (17-18, 13-20, 30-18, 20-13)
JKSE: Pitts 11/9, Rakics 12/6, Brbaklics 17/9, Alekszandrov 12/12, Pantelics 19/9
Cserék: Cseh Gy. 6, Kerpel-Fronius 2, Czirbus 1
Vezetőedző: Nikolas Lazics
Szolnok: Vojvoda 9/3, Rudner 4, Malesevics 13, N. Milosevic 16/9, Tóth Á.6
Cserék: Airington 15/6, Andrics 16/3, Frank –
Vezetőedző: Dragan Alekszics
A két vezetőedző értékelése a találkozó után:
Nikola Lazics: – Gratulálok csapatomnak az egész alapszakaszban nyújtott teljesítményéért. Ez a mai győzelem már “csak” hab a tortán. Sikerünkhöz kellett egy nagy adag szerencse is a végjátékban, és szurkolóink segítsége, melyet ezúton is köszönünk. A két szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtett ezen a nagyszerű mérkőzésen. Nálunk is voltak gondok a felkészülés során, és többen is kisebb sérüléssel vállalták a játékot.
Dragan Alekszics: – Gratulálok a Jászberénynek. Mi nagyon sok gonddal-bajjal készültünk erre a mérkőzésre, de így is sokáig uraltuk a játékot. Sajnos a végjátékban hoztunk rossz döntéseket, és ezt a hazaiak kihasználták. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy kosárlabda mérkőzés 40 percig tart, s az utolsó másodpercekben is koncentrálni kell. Gondjaink csak sűrűsödtek, hiszen Vojvoda sem tudta végigjátszani a találkozót sérülés miatt.
Az alapszakasz utolsó fordulójának további eredményei:
SERCO-TF-BP – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 65-93 (9-24, 15-24, 22-27, 19-18)
Sopron KC – Naturtex-SZTE-Szedeák 74-62 (19-20, 24-13, 16-16, 15-3)
Zalakerámia ZTE KK – PVSK-VEOLIA 73-95 (17-27), 21-25, 18-19, 17-24)
KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK 104-102 h. u. (26-25, 20-19, 24-30, 24-20, 10-8)
Alba Fehérvár – DEAC 92-82 (36-20, 19-13, 18-18, 19-31)
Atomerőmű SE – Egis Körmend 73-86 (21-21, 21-23, 23-22, 8-20)
Az alapszakasz végeredménye
- EGIS Körmend 20 gy 6 v
- Szolnoki Olaj KK 20 gy 6 v
- Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 17 gy 9 v
- JP Auto-JKSE 17 gy 9 v
- PVSK-VEOLIA 14 gy 12 v
- KTE-Duna Aszfalt 13 gy 13 v
- DEAC 13 gy 13 v
- Atomerőmű SE 12 gy 14 v
- Zalakerámia ZTE KK 12 gy 14 v
- Sopron KC 12 gy 14 v
- Alba Fehérvár 12 gy 14 v
- Kaposvári KK 11 gy 15 v
- Naturtex-SZTE-Szedeák 7 gy 19 v
- SERCO-TF-BP 2 gy 24 v
A középszakaszban az első öt helyezett a felsőházban, a 6-10. helyezett a középházban, míg a 11-14. helyezett csapatok az alsóházban játszanak egymással oda-vissza egy kört. A középszakasz végén a a felsőház öt csapatához a középházban első három helyen végzett csapat csatlakozik, s ők játszanak majd a play offban. Az alsóház utolsó két helyezettje pedig a play outban mérkőzik meg egymással a bennmaradásért.
Hajrá JP Auto-JKSE!
Szántai Tibor