Megyei bajnokság: újabb két győzelem

Megnyerte soros mérkőzését a megyei felnőtt férfi kosárlabda-bajnokságban a JKSE Öregfiúk és a Lehel Kosársuli csapata is.

A Lehel Kosársuli együttese a Karcagi SE csapatát fogadta. A papírforma sima hazai győzelmet ígért, s bár az első félidőben a vendége jól tartották magukat, végül érvényesült a nagyobb játéktudás. Fiataljaink nehezen melegedtek bele a játékba, s az első 10 percet el is veszítették, ám a folytatásban fokozatosan őrölték fel ellenfelük ellenállását. A félidőben még csak 5 pont volt a különbség a csapatok között, s ez a találkozó végére 32 pontra „hízott”.

Lehel Kosársuli – Karcagi SE 107-75 (18-20, 23-16, 30-15, 36-24)

A Lehel Kosársuli pontszerzői: Szappanos Máté 33/15, Mondi Richárd 28/6, Kovács Ákos 20/3, Lőte Márk 9/3, Czimmer Bence 5, Kraxner Kristóf 5, Répási Richárd 5, Babucs Norbert 2.

A JKSE Öregfiúk csapata is hazai pályán játszotta legutóbbi bajnokiját. A ceglédiek második együttese ellen listavezetőhöz méltó játékkal rukkoltak ki Borszéki Csabáék. A találkozó sorsa már az első negyedben eldőlt, hiszen a jól védekező és eredményesen támadó „öregek” 21 pontos előnyre tettek szert. A folytatásban már kiegyenlítettebb játékot láthattak az érdeklődők, de a JKSE Öregfiúk sikere egyetlen pillanatra sem forgott veszélybe.

JKSE Öregfiúk – Ceglédi KE II. 93-62 (28-7,18-17,29-19,18-19)

A JKSE Öregfiúk pontszerzői: Borszéki Csaba18/12, Gömöri Zsolt 17/6, Treba-Kovács János 17/3, Szögi Ádám 12/6, Bozsik Dániel 8/6, Sörés László 7/3, Pikó Zoltán 6, Székely Gábor 6, Pap Gergő 2.

A JNSZ Megyei Felnőtt Férfi Kosárlabda-bajnokság állása:

  1. JKSE Öregfiúk 16 gy 0 v
  2. Tiszakécske VSE 14 gy 2 v
  3. Szolnoki Baglyok SE 13 gy 4 v
  4. Lehel Kosársuli 10 gy 5 v
  5. BGKE-SZEK 11 gy 6 v
  6. SPC 10 gy 6 v
  7. Szolnoki Olaj Amatőr 7 gy 9 v
  8. Törökszentmiklósi KSE 5 gy 10 v
  9. Szentesi KK 5 gy 12 v
  10. Ceglédi KE II. 2 gy 12 v
  11. Karcagi SE 2 gy 14 v
  12. Szolnoki MÁV SE 1 gy 16 v

A következő forduló jászberényi érdekeltségű mérkőzései:

Február 28. – péntek

20.00 óra: Törökszentmiklósi KSE – JKSE Öregfiúk

Március 1. – vasárnap

11.00 óra: Lehel Kosársuli – SPC

Hajrá JKSE Öregfiúk – Hajrá Lehel Kosársuli!

Szántai Tibor