Megyei Felnőtt Bajnokság: 2. helyen zárta az alapszakaszt a Lehel Kosársuli


A Megyei Felnőtt Bajnokság legutóbbi két fordulójában hazai pályán lépett pályára a Lehel Kosársuli együttese. Először szerdán este a Szolnoki MÁV SE gárdájával kellett megmérkőznie a mieinknek, míg másnap este pedig a Ceglédi KE II. csapata volt a soros ellenfelük.

A Tisza-partiak elleni összecsapást remekül kezdték a mieink, akik az első 2 negyed után már 50-26-ra lógtak meg a szolnokiaktól. A harmadik 10 percben aztán faragtak 3 egységet hátrányukon a vendégek, de az utolsó szakasz megint csak a jászberényi kosarasoknak sikerült jobban, ezáltal a mérkőzés 94-60-as Lehel Kosársuli győzelemmel ért véget.

Lehel Kosársuli – Szolnoki MÁV SE 94-60
(20-10, 30-16, 20-23, 24-11)
Jászberény


Lehel Kosársuli: Kovács V. 19, Kaszás M. 16, Szőke S. 16, Vas-Teplán M. 12, Tóth T. 5, Szabó M. 4, Répási R. 4, Bogdán B. 3, Kövér Á. -, Szalkai D. -.

A másnapi ceglédiek elleni találkozó első negyede szoros játékot hozott, de a második etapban aztán elhúztak a mieink vetélytársuktól, így a nagyszünetben már kétszámjegyű Lehel Kosársuli előnyt mutatott az eredményjelző (43-25). Lendületes, jó játékunk szerencsére a harmadik ciklusban is megmaradt, ahol tovább növelte előnyét együttesünk az utolsó intervallum előtt (72-38). A végső játékrészben ugyanakkor nagy küzdelmet láthattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók, de minimális különbséggel ezt a részt is a mieink nyerték meg, ennek köszönhetően pedig 88-52 arányú jászberényi diadal született a lefújást követően.

Lehel Kosársuli – Ceglédi KE II. 88-52
(11-10, 32-15, 29-13, 16-14)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Vas-Teplán M. 20, Kaszás M. 11, Mondi R. 11, Nyíri D. 8, Novák Á. 8, Kovács V. 8, Tóth T. 5, Szabó M. 4, Bogdán B. 4, Kövér Á. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzéseket: “Gratulálok a csapatnak a 2. hely megszerzéséhez az Alapszakaszban. Mindenki játéklehetőséghez jutott az utolsó két mérkőzésen és jól élt vele. Jövő héttől következnek számunkra a bajnokság nehezebb mérkőzései a rájátszásban, ahol mindegyik csapat motivált lesz és tovább szeretne jutni az elődöntőbe.

Csapatunk az utóbbi 6 mérkőzését megnyerte a Jász-Nagykun-Szolnoki Megyei Felnőtt Bajnokságban, így az alapszakasz 2. helyén végzett. Ez a második hely pályaelőnyt jelent egészen az elődöntőig. Együttesünk mind a kilenc hazai mérkőzését megnyerte, még hét további mérkőzés van hátra, amik befolyásolhatják, hogy ki végez majd a 7. helyen a pontvadászatban és ez a csapat találkozik csapatunkkal a rájátszás negyeddöntőjében. A párharcok 2 győzelemig fognak tartani a rájátszásban, amely április 15-től veszi kezdetét.