Megyei Felnőtt bajnokság: Törökszentmiklóson győzött a Lehel Kosársuli

Pénteken este Törökszentmiklóson lépett pályára a Lehel Kosársuli gárdája a Megyei Felnőtt bajnokság legutóbbi játéknapján.

Amely találkozót remek ritmusban kezdték a mieink és 10 perc elteltével kétszámjegyű előnyt hoztak össze a hazaiakkal szemben (14-27).

A következő negyedben aztán nem bírtak egymással a csapatok, azonban ezzel együtt is 27-40-re vezettek a mieink a félidőben.

A harmadik periódusban aztán még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a jászberényi fiúk, ennek köszönhetően tovább nőtt a különbség a felek között a befejező szakasz előtt (33-61).

Az utolsó felvonásban sem változott a játék képe, együttesünk ebben az intervallumban is jobb volt ellenfelénél, így végül 41-87 arányú Lehel Kosársuli győzelem született a mérkőzés lefújásakor.

 Törökszentmiklósi KSE – Lehel Kosársuli 41-87
(14-27, 13-13, 6-21, 8-26)
Törökszentmiklós

Lehel Kosársuli: Szabó M. 22, Vas-Teplán M. 17, Szőke S. 16, Kovács V. 12, Kaszás M. 9, Mondi R. 8, Kövér Á. 3, Répási R. .-

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést: “Gratulálok a törökszentmiklósi csapatnak a sportszerű mérkőzéshez! Harciasan játszottunk a védelemben és az eredményes támadás mellett igen attraktív kosarakat is szereztünk, mindezt szeretnénk átmenteni a következő fordulóba is!

Ezzel a győzelemmel jelenleg a harmadik helyen áll csapatunk a Felnőtt Megyei bajnokságban.

A következő fordulóban pedig fontos mérkőzés következik a Lehel Kosársuli számára, mivel hazai pályán a listavezető Szolnoki Baglyok SE érkezik majd ellenfélként Jászberénybe. Várunk minden szurkolót sok szeretettel kedden 19 órától a mérkőzés helyszínén, a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI tornatermében.