Megyei rangadó a bajnok ellen az alapszakasz zárásaként

Szerdán lejátszották a korábbról elhalasztott Atomerőmű SE – Alba Fehérvár találkozót, s így az utolsó forduló előtt teljes lett a tabella. Számos nyitott kérdés maradt még, de az már biztos, hogy az első négy a felső, az utolsó két helyezett pedig az alsóházban folytatja. Nagy kérdés, hogy ki lesz a felsőházban az ötödik, illetve melyik két csapat kerül még az alsóházba.

A szerdai Atomerőmű SE – Alba Fehérvár találkozó után eldőlt, hogy a szebb napokat megélt székesfehérváriaknak nem maradt esélye a felsőházra, míg a paksiak szerencsés esetben még oda kerülhetnek. Kiadó még a felsőház ötödik helye, s kérdés, hogy a Szeged és az újonc fővárosiak mellett melyik két csapat játszik majd az alsóházban. Ennek megfelelően nehéz megtippelni azt is, hogy mely csapatok szerepelhetnek majd a középházban. Nem dőlt még el az sem, hogy melyik csapat nyeri az alapszakaszt. Amennyiben a Szolnokot sikerül legyőznünk és a Körmend nyer Pakson, akkor a két csapat helyet cserél a táblázat első két helyén. Mi minden bizonnyal a negyedik helyen zárjuk az alapszakaszt, mert a Falco várhatóan megveri az újonc fővárosiakat idegenben is, s így hiába győznénk le a Szolnokot, az egymás elleni eredmény a szombathelyieknek kedvezne.

Számunkra persze az a legfontosabb, hogy milyen eredményt érünk el a bajnoki címvédő ellen hazai pályán. Az elmúlt hetekben mindkét együttest számos sérülés sújtotta, s így várhatóan szombaton is lesz hiányzó mindkét oldalon. Nálunk Pitts és Alekszandrov minden bizonnyal ott lesz a pályán, míg a szolnokiaknak több hiányzójuk (Arrington, Benke Szilárd, Strahinja Milosevics, Kovács Péter) is lesz. Persze a megyei „nagytestvér” kerete így is nagyon erős, azaz kiélezett, izgalmas találkozóra van kilátás. Hogy mi dönthet? Erre nehéz lenne jó választ adni. Az biztos, hogy egységes jó csapatjáték nélkül nem lesz esélyünk a sikerre, de kellenek a kiemelkedő egyéni teljesítmények is.

A szolnokiak ellen még nem tudtunk soha bajnoki mérkőzést nyerni. Egyszer-kétszer sikerült már alaposan megszorongatnunk őket, de a két bajnoki pont mindig a megyeszékhelyen maradt vagy oda került. Szombati ellenfelünk keretéből kiemelkedik Vojvoda Dávid, a magyar válogatott erőssége, aki a honi bajnokság egyértelműen legjobb magyar játékosa. Az ő semlegesítése lesz talán a mieink legnagyobb feladata. Érdekes csata várható a palánk alatt is, ahol a válogatott Tóth Ádám és Djordje Pantelics kerül egymással szembe.

Az elmúlt három szezonban hazai pályán mindig sikerült megszorongatnunk a szolnokiakat, míg a megyeszékhelyen mindig biztos hazai győzelem született. Az ősszel viszont Szolnokon is sikerült megszorongatnunk hétvégi ellenfelünket (76-71), s természetesen erre készülünk most is.

2015/2016
Jászberény – Szolnok 81-92
Szolnok – Jászberény 81-62

2016/2017
Jászberény – Szolnok 74-82
Szolnok – Jászberény 77-69

2017/2018
Jászberény – Szolnok 70-74
Szolnok – Jászberény 85-58

A jó hangulat tuti, hiszen a szolnokiak 200 jegyet kaptak a találkozóra, azaz a lelátókról mindkét oldal támogathatja majd a sajátjait. A találkozót a Praksch Péter, Török Róbert, Pozsonyi László trió dirigálja majd.

Az alapszakasz utolsó fordulójának menetrendje:

április 5. – péntek
18.00 óra: SERCO-TF-BP – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

április 6. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK
18.00 óra: Sopron KC – Naturtex-SZTE-Szedeák
18.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – PVSK-VEOLIA
18.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK
18.00 óra: Alba Fehérvár – DEAC
18.00 óra: Atomerőmű SE – Egis Körmend

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor