Megyei U11-es Válogatottak Tornája 3 jászberényi kosarassal

2018.04.29-én, Szolnokon rendezték meg hetedik alkalommal a Megyei U11-es Válogatottak Tornáját. Hat megye küzdött egymással reggeltől késő délutánig. Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Baranya, Csongrád, Fejér és Bács-Kiskun megye csapatai nagy küzdelemben döntötték el, hogy idén ki legyen a legjobb.

A JNSZ megye válogatottjának összeállításával és vezetésével egy szolnoki edzőt, Bödő Noémit, és utánpótlásedzőnket, Baráth Gézát bízták meg.

A csapat szolnoki, karcagi és jászberényi gyerekekből állt. A mieinket Halaj Vince, Horti Bálint és Hőgye István képviselte.

Három meccset játszottunk. Igaz, mind a hármat elvesztettük, de a berényi fiúk nagyon megállták a helyüket, több kosarat is dobtak. Sok élménnyel és tanulsággal tértünk haza”-osztotta meg velünk gondolatait az esemény után Baráth Géza utánpótlásedzőnk.