Mi nyitjuk a 9. fordulót az újonc ellen

Csütörtöktől vasárnapig játsszák le a csapatok az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 9. fordulójának mérkőzéseit. A mieink az újonc SERCO-TF-BP ellen már csütörtökön pályára lépnek a Bercsényi úti játékcsarnokban.

Csütörtökön az újonc SERCO-TF-BP ellen zárja a négy hazai mérkőzésből álló etapját a bajnokságban csapatunk. A Körmend ellen óriási küzdelemben, a legvégén egy szerencsés kosár a vendégek javára döntött, majd a Kecskemét és a Sopron ellen sikerült a győzelmet megszereznünk. Ha pedig a fővárosiakat is legyőzzük, amire minden esélyünk megvan, akkor pozitívba fordul mérlegünk, s elég jó helyzetben várhatjuk a decemberi folytatást.

Soros ellenfelünk minden mérkőzését elveszítette eddig, s csak egyszer, Debrecenben volt esélye a győzelemre, a többi találkozóját nagy különbséggel veszítette el. A fővárosiaknál szinte hétről-hétre változik a keret összetétele, idegenlégiósokat cserélnek, s így nehéz igazából készülni ellenük. Viszont a csapat játékereje még nem éri el az NB I A-csoportos szintet, így ellenük hazai pályán kötelező a mieink számára a győzelem megszerzése. A kérdés csak az lehet, hogy milyen különbséggel nyeri csapatunk ezt a mérkőzést. Persze csak akkor, ha a fiúk nem veszik félvállról az ellenfelet, amely szeretne már végre megszerezni első győzelmét, s ezért minden bizonnyal Jászberényben is mindent megtesznek a SERCO-TF-BP játékosai.

A SERCO-TF-BP idegenbeli eredményei:
Alba Fehérvár – SERCO-TF-BP 113-51
Atomerőmű SE – SERCO-TF-BP 105-64
DEAC – SERCO-TF-BP 74-70
EGIS Körmend – SERCO-TF-BP 123-60
Kaposvári KK – SERCO-TF-BP 100-61

A fővárosiak legutóbbi mérkőzésükön 86-64-es vereséget szenvedtek hazai pályán a Kecskeméttől. A találkozón két idegenlégiósuk nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Bergstedt 21 pontot szerzett és 39-es VAL-lal zárt (21 lepattanót szedett!!), míg Clark 24 pontot dobott és 25 VAL-t ért el. Rájuk mindenképpen érdemes lesz figyelni. A legfontosabb pedig az lesz, hogy mi játsszuk saját játékunkat, mert akkor nem érhet bennünket meglepetés. Egy nyeretlen csapat ellen mindenki könnyű győzelemre számít, főleg hazai pályán, de ezért tenni is kell, mert a vendégek nem feltartott kézzel érkeznek hozzánk. Nekik nem lesz veszíteni valójuk, csak nekünk.

Nálunk mindenki hadrafogható, azaz teljes kerettel fogadjuk a SERCO-TF-BP együttesét. Remélhetőleg csapatunk a hazai pályán megszokott formáját hozza és akkor már az ötödik szezonbeli sikerünknek örülhetünk majd.

A 9. forduló programja

2018. november 22. – csütörtök
18.30 óra: JP Auti-JKSE – SERCO-TF-BP

2018. november 23. – péntek
17.30óra: KTE-Duna Aszfalt – Naturtex-SZTE-Szedeák
18.00 óra: Atomerőmű SE – DEAC

2018. november 24. – szombat
18.00 óra: Kaposvári KK – Alba Fehérvár
18.00 óra: EGIS Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

2018. november 25. – vasárnap
18.00 óra: Sopron KC – Zalakerámia-ZTE KK
18.00 óra: Szolnoki Olaj KK – PVSK-VEOLIA

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor