Miljan Rakic értékelése a tegnapi mérkőzést követően:
 
🗣: " Elégedett vagyok a látottakkal, azzal a hozzáállással és játékkal, amit a TF-BP elleni vereséget követően nyújtottak a srácok. Visszatértünk arra az útra, amelyet járni szeretnénk. Az egész mérkőzésen koncentráltan játszottunk. Remekül védekeztünk, ami jó alapot biztosított a sikerhez számunkra. Jól zártuk a passz sávokat, s jól felkészültünk Nagy Botond Ágostonból, aki a liga egyik legjobb dobója. Nagyon nehéz jól játszani olyan csapat ellen, amelyik jól támad és kintről is jól dob, mert jó játékosai vannak. Nekünk ez ma sikerült, amiért jár a gratuláció a fiúknak. Sok sikert kívánok a bajnokság folytatásában ellenfelünknek is. "