Nagy csatában, kétszeri hosszabbítás után győztek a vendégek

 

A NB I/A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 10. fordulójában csapatunk a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadta hazai pályán. Csapatunk jól kezdte a mérkőzést és végig tartotta a lépést a vendégekkel. Kiegyenlített játékot láthattunk, így a félidőben 41-45-ös állásnál vonulhattak pihenőre a felek. A fordulást követően sem változott a játék képe, sok hibával játszva, egymás hibáit kihasználva tartotta a lépést a két csapat egymással. A 4.negyedben a vendégek magasabb fokozatra kapcsoltak és 6.perccel a vége előtt 12 pontos előnyre tettek szert. Csapatunk nem adta fel és óriási hajrát produkálva kiegyenlített a záró etapban, jöhetett a hosszabbítás.

A hosszabbításban jobban kezdtünk, hamar 8 pontos előnyre tehettünk szert, azonban a ZTE sem adta fel és Duran két büntetőjének köszönhetően ismét hosszabbítás következhetett. A második ráadásban együttesünkből kipontozódott Primora és Filipovic is, így a vendégek 7 pontos győzelmet arattak megfogyatkozott csapatunk felett.

Jászberényi KSE - Zalakerámia ZTE KK h. u.: 110-117 (22-15, 19-30, 20-22, 29-23, 15-15, 5-12) Bajnokság, 10. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
V.: Győrffy P. A., dr. Mészáros B., Makrai M.  
JKSE: Kinney 9, Füzi 7/3, Comelan 27/3, Williams 30/12, Primorac 15. Cserék: Garrett 7/3, Katona -, Brbaklics 6, Filipovic 9, Czirbus -.  
ZTE: Duren 26/6, Donaldson 18/3, Wiggs 18/6, Völgyi 2, Vuko 19. Cserék: Simon 11/9, Polster -, Bonifert -, Szabó 11/6, Glenn 12.  
Patai Benjamin : Még közel sem vagyunk a munka végén, de jó úton haladunk. Sajnos ma nagyon sok labdát adtunk el, és hiába volt esélyünk a győzelemre, a hibáinkat jól kihasználta a Zalaegerszeg. Szombaton próbálunk javítani az Oroszlány ellen, s azután idegenben igyekszünk visszavágni a Zalaegerszegnek.  
Luca Bechi : Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra. Azért is, mert sokszor azt látom, hogy nincs meg a kellő önbizalom a fiúkban. Ez a siker remélem, ezen is változtat. Már a rendes játékidőben nyerhettünk volna, majd az első hosszabbításban el is veszíthettük volna a találkozót. A végén mi koncentráltunk jobban, s ez győzelmet eredményezett.  
Orlando Coleman : Nagyon nehéz mérkőzés volt, amely nagyon sokat kivett belőlünk. Bár sokat hibáztunk, így is volt esélyünk a győzelem megszerzésére. A vége azonban a zalaegerszegieknek sikerült jobban, győzelmükhöz gratulálok.  
Donovan Donaldson : Nagyon jó érzés volt visszajönni Jászberénybe és a volt csapattársaimmal újra találkozni. Mindenképpen szerettünk volna nyerni, és örülök, hogy sikerült, igaz, nem akármilyen körülmények között. Fontos volt számunkra ez a siker.  
Folytatás szombaton az OSE Lions ellen, hazai pályán.  
 Hajrá Jászberény!