Nagyszerű győzelmet aratott U20-as csapatunk 

Miljan Rakic együttese a felnőtt mérkőzést követően lépett pályára, ellenfele a Veszprémi KKFT U20-as együttese volt. A vendégek a találkozót megelőzően a 9.helyen, csapatunk a 8.helyen volt, így egy igazán kiélezett mérkőzésre volt kilátás. 

Az összecsapás számunkra kedvezően alakult, már az első negyedeben tetemesebb előnyre tettünk szert, a nagyszünetre azonban mindössze 4 pontos differenciával vonulhattunk. A fordulást követően ismét magasabb fokozatra kapcsoltak fiataljaink, így megérdemelten nyerték meg a találkozót 17 pontos különbséggel. 

 Jászberényi KSE – Veszprémi KKFT 85-68 (22-12, 17-23, 28-15, 18-18) 
 NBI/B U20 Piros-csoport 18. forduló 
 2022. MÁRCIUS 1. | 19:30 

Bercsényi úti Sportcsarnok JKSE: Tóth 16, Kovács 17, Szalkai 7, Fodor 16, Nagy 10, Túri 4, Csibra 3, Lékó 6, Várbíró 4, Mucsinyi 2, 

 Miljan Rakic: Remek mérkőzésen vagyunk túl, nagyon jól védekeztünk. Sajnos mindezek ellenére sok hibát vétettünk, mind védekezésben, mind támadásban. Jól felkészültünk és magabiztosan játszottunk, megérdemelten nyertünk. Elégedett vagyok és sok sikert kívánok a Veszprémnek! 

Hajrá JKSE!