Négy hazai mérkőzés sorozatban

A 6-9. fordulóban egymás után négyszer is hazai pályán küzdhet meg csapatunk éppen soros ellenfelével. Egyik mérkőzés sem lesz könnyű, de alapvetően meghatározhatja a folytatást, hogy a következő négy játéknapon milyen eredményeket érünk el.

Az új bajnoki szezon első 5 fordulójából kiderült, hogy talán soha nem volt ilyen kiegyensúlyozott a mezőny, mint most. Talán csak a SERCO-TF-BP lóg ki egy kicsit a sorsból, s már nincs is veretlen csapat. Éppen ezért alapvetően meghatározhatja a szezonunkat a következő négy hazai mérkőzés. Persze bárhogy is alakul e négy találkozó eredménye, még sok mérkőzés lesz hátra, de nem mindegy, hogy milyen mutatóval indulunk neki a 10. fordulónak.

Amennyiben legalább három mérkőzést megnyerünk, netalán tán mind a négyet, akkor minden bizonnyal megragadhatunk az erős középmezőnyben. Ha viszont csak egy mérkőzést nyerünk a négyből, akkor szoknunk kell az alsóházat.

Sorrendben a Körmend, a Kecskemét, a Sopron és a Serco-TF-Bp lesz az ellenfelünk. Az eddigi eredmények alapján a fővárosiak legyőzése kötelező feladat lesz, ám a másik három találkozó egyáltalán nem tűnik könnyűnek. De nem is legyőzhetetlen egyik vetélytárs sem. Fontos lesz, hogy új irányítónk rövid idő alatt képes lesz-e alkalmazkodni az új körülményekhez. Mivel tapasztalt játékosról van szó, reméljük, hogy Damier Erik Pitts gyorsan csapatunk erőssége lesz.

Ami még a mi malmunkra hajthatja a vizet, az szurkolótáborunk. Csapatunk hatodik embere a közönség, amely már az idei szezonban is nagyon sokat segített a fiúknak a két hazai mérkőzésen. Erre bizony szükség lesz a következő négy fordulóban is. Lépésről-lépésre kell építkeznünk, azaz mindig csak a soros ellenfélre kell összpontosítanunk.

A Körmend és a Kecskemét hasonlóan erős, mint volt az elmúlt szezonban, míg a Sopron úgy tűnik jelentősen feljavult. Azaz egy hármas győzelem – még hazai pályán – is bravúros teljesítmény lenne. A fővárosiakat sem szabad lebecsülni, de ők egyelőre nem jelenthetnek számunkra megoldhatatlan feladatot.

Az öt forduló alatt az kiderült, hogy a Szolnok, Alba Fehérvár és a Szombathely idén is nagyon jó lesz, s mögöttük nagy harc lesz az alapszakasz helyezésekért. Erős a Pécs, a Körmend, a Kecskemét, a Zalaegerszeg és a Paks is, de nem lehet leírni a Szegedet, a Sopront, a DEAC-ot sem. Talán a Kaposvár tűnik egyelőre gyengébbnek, s a SERCO-TF-Bp lóg csak ki a sorból.

No, és persze az is fontos lesz a mi eredményeink mellett, hogy a többiek mit játszanak egymás ellen. Ki kellene használnunk ezt a kedvező sorsolást, s megalapozni a folytatást.
Egy biztos: izgalmakban nem lesz hiány, azaz érdemes lesz a következő négy hazai mérkőzésünket si a helyszínen megtekinteni a kosárlabdázás barátainak. Reméljük minél többen jönnek majd szurkolni ezekre a mérkőzésekre, s együtt örülhetünk majd a győzelmeknek. Legyen így!

A következő négy mérkőzésünk időpontja:

2018. november 4. – vasárnap
18.00 óra: JP Auto-JKSE – EGIS-Körmend

2018. november 10. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt

2018. november 17. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Sopron KC

2018. december 1. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – SERCO-TF-BP

Hajrá JP Auto-JKSE

Szántai Tibor