Nikola Lazics aláírt a következő szezonra

Pár napja a 2018/2019-es szezon értékelésére kértem vezetőedzőnket, Nikola Lazicsot, aki akkor azt is elmondta, hogy szívesen maradna Jászberényben. Akkor még folytak az erről szóló egyeztetések, ma pedig a mester aláírta a 2019/2020-as idényre szóló szerződését hozzánk.

Bár egyelőre kérdéses, hogy ki lesz a Jászberényi KSE új elnöke, a következő bajnoki pontvadászat előkészítése természetesen ennek ellenére folyamatosan történik. Gulyás Csaba, akinek megbízatása hamarosan lejár, s nem vállalja az újabb ciklust, nem panaszkodhat feladatok hiányára. Az élet ugyanis nem áll meg, a bajnoki cím ugyan még nem talált gazdára, ám már minden csapatnál gőzerővel készülnek az új idényre. Mindenütt az elsőszámú kérdés, hogy ki irányítja majd a szakmai munkát a 2019/2020-as évadban. Ha ugyanis a vezetőedző személye eldőlt, akkor kezdődhet a csapatépítés.

Nos, amikor néhány napja Nikola Laziccsal leültünk, hogy a 2018/2019-es szezon értékelésére kérjem, természetesen szó esett a jövőről is. Akkor még nem tudott biztosat. Azt mondta, nagyon szívesen maradna Jászberényben, mert tetszik neki a város, jól érzi itt magát, s a lehetőségekhez képest a feltételek is adottak a munkához. Úgy mondta: „egyelőre tárgyalásban vagyok a klubbal”. Nos, a mai napon Gulyás Csaba elnök arról tájékoztatott, hogy a megegyezést sikerült tető alá hozni, azaz a 2019/2020-as szezonban is Nikola Lazics irányítja majd az NB I A-csoportos felnőtt csapatunk munkáját. Azt hiszem, ez nagyon jó és megnyugtató hír szurkolóink számára.

E rövid, de nagyon fontos bevezető után nézzük, hogyan látta a mögöttünk hagyott szezont Nikola Lazics, aki először arról beszélt, hogy minden korábbinál erősebb volt ez a bajnokság.

– Nagyon kiegyenlített volt az erőviszony, s csak nagyon kevés mérkőzésen volt nagy különbség a csapatok között. Hazai pályán szinte bárki képes volt bárkit legyőzni. Számomra a szezon legnagyobb negatív meglepetése – gondolom nem vagyok vele egyedül – az Alba Fehérvár volt, amely a nemzetközi szinten jól teljesített, a bajnokságban viszont nem. A pozitív meglepetések között vagyunk mi az ötödik helyünkkel és természetesen a pécsiek, akik bekerültek a négybe. Ez akár fordítva is történhetett volna, ám a sérülések miatt mi a szezon legfontosabb időszakában szinte egyetlen egyszer sem tudtunk teljes kerettel játszani – kezdte értékelését Nikola Lazics.

A mester három szakaszra bontotta az idényt. Az első szakasz nála Nelson sérüléséig tartott, amikor bizony megriadtak egy kicsit, hiszen az irányítóját veszítette el csapatunk. Helyére Pitts érkezett, aki nagyon gyorsan beilleszkedett a csapat játékába, s az egész szezonban kiemelkedően játszott.

– Szerencsénk volt az idegenlégiósok kiválasztásával. Igaz tisztában voltunk valamennyiük képességeivel, de azt nem tudhattuk, hogy együtt mire lesznek majd képesek. Nos, valamennyien megérdemlik a dicséretet, mert nagy szerepük volt abban, hogy bekerültünk a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé. Addig – a szezon második – szakaszában nagyon jól játszottunk, s még a vesztes mérkőzéseken is volt esélyünk a győzelemre. A kupában sem szerepeltünk rosszul, de azután kezdődött a kálváriánk. Három nap alatt három mérkőzést játszottunk, s ezt követően jöttek a sérülések. Innen számítom a szezon harmadik szakaszát, amikor már nem tudtunk egyetlen mérkőzésen sem a teljes keretünkkel pályára lépni. Előbb elveszítettük Colemant, aki nagyon fontos láncszeme volt csapatunknak, majd Pitts, Pantelics és Alekszandrov is több mérkőzést hagyott ki, s csapatkapitányunk, Cseh György is megsérült. Ennek „köszönhettük”, hogy nem sikerült a rájátszásra a pályaelőnyt jelentő negyedik helyet megtartanunk – mondta Nikola Lazics, aki szerint így is nagyszerű szezont produkált csapata, amelyben a középszakaszban és a rájátszás során is egyre több szerepet kaptak a magyar játékosok. Egyikükben sem csalódott, de nem várhatott tőlük olyan teljesítményt, mint a kiesett idegenlégiósoktól. Külön kiemelte, hogy a következő szezonban még nagyobb szerepe lesz a magyar kosarasoknak, hiszen egyszerre csak négy idegenlégiós lehet a pályán, s egy magyarnak mindig játszania kell.

Hajrá JKSE!

Szántai Tibor