MENÜ
Három hetes szünet után pénteken két mérkőzéssel folytatódik a pontvadászat az NB I A-csoportos férfi kosárlabdabajnokságban. Csapatunk vezetőedzőjét, Nikola Lazicsot a szezon hátralévő részéről és a Magyar Kupa szereplésről is kérdeztük.
– A Magyar Kupában a 4. helyet szerezte meg csapatunk. Elégedett ezzel az eredménnyel?
– Ha arra gondolok, hogy a szezon előtt az volt a célunk, hogy az első 10-ben végezzünk az alapszakasz végén, azaz kerüljük el az alsóházat, akkor már az is nagy sikernek számított, hogy ott lehettünk a kupa 8-as döntőjében. Az pedig, hogy a harmadik helyről kerültünk a legjobb nyolcba egészen kiváló eredménynek számított. Ezt senki sem remélte. Győrben az első napon nagyon jó mérkőzésen vertük meg a Körmendet. Jól játszottunk és visszavágtunk a vasiaknak a bajnoki vereségekért. Másnap a Falco ellen viszont nem volt esélyünk. A szombathelyiek átrohantak rajtunk. Nem jó ritmusban játszottunk, s a játék minden elemében jobb volt az ellenfelünk. A kisdöntőben pedig már két alaposan megviselt együttes találkozott. Fizikailag és mentálisan a debrecenieknek sikerült jobban a regeneráció, s megérdemelten győztek le bennünket. Egy rossz szavam sem lehet a játékosokra, ők mindent megpróbáltak, de ez ebben az erőltetett rendszerben ennyire volt elég. Pihenten, amikor hetente egy mérkőzést kell játszani, bárkire veszélyesek lehetünk, de három nap alatt három mérkőzés a mi – nem éppen fiatal – csapatunknak sok. Ezzel együtt elégedett vagyok és büszke erre a negyedik helyre.
– A háromhetes bajnoki szünetet nekünk a Magyar Kupa színesítette. Mennyire tudott így az együttes az alapszakasz hajrájára felkészülni?
– Az biztos, hogy azok a csapatok, amelyek nem játszottak a kupában, három hétig készülhettek a bajnokság folytatására. Ezzel szemben mi három nap alatt három mérkőzést játszottunk, ami után mindenképpen kellett néhány nap pihenő a fiúknak. Így mi, a soros bajnokinkra, melyet Kecskeméten játszunk, csak egy hetet készülhettünk. Mégpedig közel sem ideális körülmények között, mert kisebb-nagyobb sérülések hátráltatták a munkánkat. Ezekből adódóan még azt sem tudom, hogy kire számíthatok és kire nem a Kecskemét ellen. Nekünk igazán az a jó, ha heti egy mérkőzést játsszunk, és csak arra kell koncentrálni. Ezért nagyon fontos lesz a következő három idegenbeli találkozónk, mert ezek között lesz egy-egy hetünk. Az utolsó négy alapszakaszbeli bajnokinkat viszont két hét alatt, szerda-szombat ritmusban kell majd lejátszanunk.
– Mit remélhetünk a kecskeméti vendégjátéktól?
– Természetesen, mint minden mérkőzést, ezt is szeretnénk megnyerni, de egy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk. Hazai pályán egyetlen vereségük van, melyet a Szolnok ellen szenvedtek el. Hosszú ideje együtt játszik már a csapatuk magja, s ez az egyik legnagyobb erősségük. Általában nyolc játékos szerepel a rotációjukban, azaz sok függ náluk is az alapcsapat formájától. Volt idejük ránk készülni, s mivel számukra is nagyon fontos ez a találkozó, nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Esélyeinket nagyban befolyásolhatja, hogy számíthatok-e majd mindenkire, illetve ki mennyit bír majd a találkozó során. Szerintem a hazaiakon lesz nagyobb a nyomás, mert nekik mindenképpen nyerni kellene, hogy javítsanak pozíciójukon. Bár a tabellán mi állunk jobban, mégis ők számítanak esélyesnek, s minden bizonnyal szeretnének visszavágni az őszi vereségért. Akkor mi nagyon jól, ők pedig rosszul játszottak, s könnyen nyertünk. Ez egy egészen más mérkőzés lesz.
– Az utolsó hét alapszakaszbeli mérkőzésünkből ötöt idegenben kell lejátszanunk. Hol folytathatjuk majd a középszakaszban?
– Nem hiszem, hogy bárki azt várta volna tőlünk, hogy 19 forduló után 13 győzelemmel a harmadik helyen állunk majd. Ez eddig szenzációs szezon, de a neheze még hátra van. A legjobb forgatókönyv az, ha az első ötben zárjuk az alapszakaszt, s akkor bármi is történjen a folytatásban, egy nagyon jó szezon lehet mögöttünk. A felsőházban és a rájátszásban is nyugodtan játszhatunk. Amennyiben a középházban (6-10. hely) kell folytatnunk, akkor nagyon nehéz és kemény mérkőzések várnak ránk, hiszen ellenfeleink mind a rájátszásba szeretnének majd jutni. Szerencsére arra nagyon kicsi az esély, hogy minden összeesküdjön ellenünk és az alsó házba kerüljünk. Erre gondolnunk sem szabad. Szerintem 2-3 győzelem kell ahhoz, hogy felsőházban maradjunk. Mindenki úgy számol, hogy a Serco ellen idegenben és a Szeged ellen hazai pályán kötelező a győzelem, de az sem lesz könnyű. A Kecskemét, a Sopron, a Kaposvár és a Szombathely ellen idegenben, illetve a Szolnok ellen hazai pályán pedig nem mi leszünk az esélyesek. A Szolnok szerintem kiemelkedik a mezőnyből, de a Körmend és a Falco is nagyon erős. Az Alba, az Atomerőmű és a Kaposvár is sokkal jobb annál, mint ahol most a tabellán állnak, s akkor még ott van a Zalaegerszeg, a Kecskemét, a DEAC, a Pécs és a Sopron is. Ne gondolja senki, hogy a Szegedet le lehet írni, s a budapestiek is egyre jobban és eredményesebben játszanak. Azaz, senki ellen nem lehet biztosra menni, s mindenki ellen van esély a sikerre. Nagyon kiegyenlített a mezőny, éppen ezért a hátralévő hét fordulóban minden győzelemnek óriási értéke lesz.
Beszélgetésünk során azt éreztem, hogy Nikola Lazics visszafogottan optimista a szezon hátralévő részét tekintve. Reálisan látja, hogy milyen sok mindentől függ a mieink és ellenfeleink szereplése is. Bármelyik csapatnál egy-egy kulcsember kiesése tragédia lehet, hiszen új játékos ebben a szezonban már nem igazolható. Az együttesek többsége 7-8 fős rotációval játszik, s ez alapvetően meghatározza az edzők mozgásterét.
Vitathatatlan, hogy messze a várakozások fölött szerepelt eddig csapatunk, ám a java még hátra van. Nagy szüksége lesz az együttesnek a szurkolók biztatására is. Ők azok, akik hazai pályán, s egyre többször idegenben is átsegítették már a fiúkat a nehezebb pillanatokon. Reméljük így lesz ez a szezon hátralévő mérkőzésein is.
Beszélgetésünk végén szót váltottunk a válogatott aznap esti, Horvátország elleni mérkőzéséről is. Nikola Lazics jó jósnak bizonyult, mert azt mondta, hogy a legjobbjait nélkülöző horvát válogatottat legyőzhetjük, s ez este meg is történt. Arra azért nem vállalkozott, hogy az alapszakasz végére is tippeljen, de reméli, hogy számunkra minden a legjobban alakul. Ő és a fiúk ezen dolgoznak nap mint nap. Reméljük sikerrel!
Hajrá JP Auto-JKSE!
Szántai Tibor
created with