Nincs megállás, vasárnap jön az újonc!

Nem kaptak sok pihenőt az NB I A-csoportos felnőtt kosárlabda-bajnokság csapatai karácsonykor, hiszen a hétvégén már a 13. forduló mérkőzéseit kell lejátszaniuk.

A Zalaegerszeg elleni hazai találkozónk legkevésbé sem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Talán idei leggyengébb hazai teljesítményét nyújtotta csapatunk, s ellenfelünk teljesen megérdemelten győzött e bennünket. Sok idő azonban nincs a búslakodásra, hiszen itt az újabb feladat. Az év utolsó bajnokiján hazai környezetben, vasárnap az újonc OSE Lions együttesét fogadjuk.

 

Az oroszlányiak egyáltalán nem megszeppent újoncként kezdték a bajnokságot és már öt győzelemnél járnak. Amennyiben pedig nálunk nyernek és más eredmények kedvezően alakulnak számukra, még az első nyolcban is zárhatják a szezon felét, ami számukra Magyar Kupa 8-as döntő részt vételt is jelentene. Nem kis tétje lesz tehát vendégeink számára a találkozónak. Ahogy nekünk sem, hiszen ki ellen szerezhetnénk meg végre első hazai győzelmünket, ha nem az újonc ellen.

 

Igen ám, de az oroszlányiak idegenben sem ijednek meg senkitől. Hazai pályán 3 győzelem s 3 vereség a mérlegük, s idegenben is van már 2 győzelmük 4 vereség mellett. Sopronban és Zalaegerszegen tudott nyerni az újonc, s legutóbb hazai pályán egyetlen ponttal a Kecskemétet is legyőzték. Ezt a találkozót az M4 élőben közvetítette, s láthattunk egy izgalmas, de csak közepes szintű találkozót. Az oroszlányiaknál ezen a találkozón Washington (23 pont) emelkedett ki, s mellette még 8 játékos szerzett pontot. Azaz, a csapategység hozta a sikert az újonc számára.

 

Ezen a találkozón, ahogy a Zalakerámia ZTE KK ellen is, nem igazán az lesz a lényeges számunkra, hogy mit nyújt az ellenfél, hanem az, mire lesznek képesek a mieink. A ZTE ellen 15 percig egálban voltunk, majd rengeteg hibát követtünk el. Ezek az Oroszlány ellen sem férnek bele. Közönségünk, szurkolóink, akik most is kitartanak a csapat mellett nagyon megérdemelnének egy győzelmet évzárásul. Ehhez persze védekezésben és támadásban is több kell, mint a ZTE ellen.

 

Nem verhetetlen csapat az újonc, de ha esélyt adunk nekik, akkor könnyen beleszaladhatunk egy újabb vereségbe. Mindenképpen meg kell ragadni az idei utolsó esélyünket, hogy legalább zárkózzunk az előttünk állókhoz és maradjon esélyünk a 13-14. helyről előrébb mozdulni. Ruják játéka bokasérülése miatt kérdéses, de vele, vagy nélküle is hoznunk kell ezt a mérkőzést.

 

A 13. forduló menetrendje:

 

  1. december 28. – szombat

15.30 óra: Falco-Vulcano Energia KC  Szombathely – PVSK-VEOLIA

18.00 óra: DEAC – Zalakerámia ZTE KK

 

  1. december 29. – vasárnap

18.00 óra: EGIS Körmend – Kaposvári KK

18.00 óra: JKSE – OSE Lions

18.00 óra: Sopron KC – Alba Fehérvár

18.00 óra: Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák

18.00 óra: Szolnoki Olajbányász – KTE-Duna Aszfelt

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor