Országos Gyermek Kupa: 1 győzelem, 1 vereség a Lehel Kosársuli elmúlt hétvégi mérlege

2018.11.18-án, vasárnap Kecskeméten két mérkőzésen is pályára lépett a Lehel Kosársuli U14/B-s csapata az Országos Gyermek Kupában.

Először a Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás gárdája volt Takács Martin edző alakulatának ellenfele.

A találkozó első negyedében nagy csatát láthattak a kilátogató szurkolók, ugyanakkor 10 perc elteltével 5 egységnyi hátrányban voltak a mieink (16-21).

A folytatásban aztán igyekeztünk csökkenteni a differencián, ám Király László gárdája ismét erőre kapott és a félidőre 27-41-re alakította az állást.

A harmadik etap az első szakaszhoz hasonló játékot hozott, azonban ez a játékrész is a kecskemétieknek sikerült jobban, akik ezzel tovább növelték vezetésüket az utolsó ciklus előtt (44-59).

Ahol aztán szintén mindent megtettek a mieink, de közelebb kerülni a Bács-Kiskun megyeiekhez nem tudtak, így végül 46-83 arányú vereséget szenvedtek a mérkőzés végén.

Lehel Kosársuli – Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás 46-83
(16-21, 11-20, 17-18, 2-24)
Kecskemét

Lehel Kosársuli: Horti B. 18, Halaj V. 15, Búzás B. 3, Lékó Zs. 3, Gasztonyi V. 2, Balázs H. 2, Dévai M. 1, Czékmán K. 1, Tóth L. 1, Lengyel T. -, Gubis M. -, László M. -.

Ezután került sor az újabb ütközetre, a szintén Bács-Kiskun megyei Kecskeméti KA MathiÁSZ csapata ellen.

Amely összecsapás elején egymás nyakában loholt a két gárda, de az első periódus elteltével minimális előnyben voltak a mieink a pályaválasztókkal szemben (10-11).

Szerencsére a következő intervallumban is remek akciókat mutattak be Takács Martin edző kosarasai, és ennek köszönhetően 6 pontra tornázták fel a vezetésüket a szünetre (19-25).

Lendületes jó játéka ifjú tehetségeinknek a harmadik negyedre is megmaradt, ezáltal kétszámjegyűre hízott a különbség a felek között a befejező felvonás előtt (25-35).

Az utolsó 10 percben ismét nagyon elkapták a fonalat fiatal sportolóink és nagyszerű védekezéssel, valamint támadás befejezésekkel 29-51-re nyerték meg a második mérkőzésüket.

Kecskeméti KA MathiÁSZ – Lehel Kosársuli 29-51
(10-11, 9-14, 6-10, 4-16)
Kecskemét

Lehel Kosársuli: Horti B. 16, Halaj V. 11, Búzás B. 6, Lékó Zs. 4, Nagy Zs. 4, Tóth L. 3, Czékmán K. 3, Balázs H. 2, Gubis M. 1, Gasztonyi V. 1, László M. -, Lengyel T. -.

Takács Martin edző így értékelte a két mérkőzést: “Örülök, hogy viszontláttam a mérkőzésen az edzésen gyakoroltakat. Az a célom ebben a korosztályban, hogy az ifjak megtanuljanak egységben gondolkozni. Gratulálok nekik, hogy ezt viszontláttam a védekezésben és pár alkalommal már a támadásban is. Külön öröm, hogy egy mérkőzést sikerült is megnyernünk. Bár ez csak hab a tortán. Csak így tovább!”