Az alapszakasz 21. fordulójában Sopronba látogatott csapatunk. A szombaton koraeste rendezett mérkőzés számunkra nagyon balszerencsésen alakult, hiszen Pantelics eleve nem léphetett pályára sérülés miatt, s a találkozó 7. percében Coleman is kivált a játékból sérülés miatt. Két idegenlégiósunk kiesését kihasználták a hazaiak, és 78-67-re legyőzték csapatukat.
Bár a mieink a felsőházba kerülésért, a soproniak pedig az alsóházból való elkerüléséért harcolnak az alapszakasz hajrájában, tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a hűség városában. Míg a hazaiaknál mindenki hadra fogható volt, addig nálunk Djordje Pantelics talpsérülés miatt még nem léphetett pályára.
Esélyeink a találkozó 7. percében tovább romlottak, hiszen Orlando Coleman bokasérülés miatt kivált a játékból, s a folytatásban már nélküle kellett megpróbálni a pontszerzést. Amely az első félidő alapján még így sem tűnt lehetetlennek. Tíz percnyi játék után a hazaiak vezettek két ponttal (21-19), de a második negyedben sikerült fordítanunk. Az első félidő hajrájának kezdetén 34-38 állt az eredményjelzőn, azaz vezettünk 4 ponttal. A félidő zárása viszont a hazaiaknak sikerült jobban, akik egy 7-0-s rohanás után 3pontos előnnyel mehettek a nagyszünetre (41-38).
A találkozó sorsa a harmadik negyedben dőlt el. A nagyszünet után percekig úgy tűnt, hogy csak az egyik csapat jött ki az öltözőből, a másik ott maradt. Sorra jöttek a soproni kosarak, melyekre alig volt válaszunk. Már közel 20 ponttal is vezettek a hazaiak, s csak a játékrész végén sikerült 13 pontra csökkenteni a hátrányunkat (62-49). A záró negyedben tisztességgel gyűrte egymást a két gárda, a mieinknek sikerült ugyan 2 ponttal csökkenteni a különbséget, de a mérkőzést a házigazdák nyerték 78-67-re.
Nem volt jó meccs, s Coleman kiválása után tovább csökkentek győzelmi esélyeink. Az ő kiválása döntőnek bizonyult, s három idegenlégióssal már nem volt esélyünk megnyerni a találkozót. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy megszakadt Nemanja Alekszandrov sorozata is. Az idei bajnoki szezonban eddig minden büntetőjét bedobta kosarasunk, most egyet hibázott.
Sopron KC – JP Auto–JKSE 78-67 (21-19, 20-19, 21-11, 16-18)
Sopron KC : Warner 15/3, Fuller 13/6, Supola 2, Wiggins 12/6, Gordon 25
Cserék: Takács -, Lemar 8/3, Dénes 3/3, Élő -, Molnár M. -, Werner V. –
Vezetődező: Sabáli Balázs
JP Auto–JKSE: Pitts 16/12, Rakics 15/9, Coleman 2, Cseh 2, Alekszandrov 12/6
Cserék: Ruják B. 2, Czirbus 10, Kerpel-Fronius B. 4, Brbarklics 4
Vezetőedző: Nikola Lazics
A két vezetőedző az mkosz.hu-n a következőképpen értékelte a látottakat:
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: – A győzelemnek örülök, a mutatott játékkal azonban korántsem lehetek maradéktalanul elégedett. Az első félidőben sok pontot kaptunk olyan szituációkból, amilyenekre előre készültünk, de Rakics és Alekszandrov így is be-betalált távolról. A második félidőre jóval agresszívebb védekezéssel jöttünk ki, ekkor sikerült is nagyobb előnyt szerezni. Wesley Gordon nagyon sokat tett ezért a győzelemért, de egy olyan csapat ellen, amely palánk alatt meggyengült, sokkal tudatosabban kell játszani. A Jászberény a sérülések ellenére is bebizonyította, miért áll ott ahol, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, azt pedig nagyon remélem, hogy fogunk még ennél jobban is játszani.
Nikola Lazics, a JP Auto-JKSE vezetőedzője : Gratulálok a Sopronnak, teljesen megérdemelten nyert. Játékosai, mivel nagyon sok támadó lepattanót engedtünk nekik sokszor második, időnként harmadik esélyhez. A harmadik negyedben volt egy nagyon jó szakasza ellenfelünknek, azzal el is döntötte a meccset. Nem vagyunk könnyű helyzetben, eleve Pantelics nélkül érkeztünk, most egy másik kulcsjátékosunk, Coleman is megsérült, de megyünk tovább.
Sok idő a vereségen bosszankodni nincs, hiszen március 16-án, szombaton a SERCO-TF-BP vendégeként lép pályára csapatunk. A tabella utolsó helyezettje az elmúlt hetekben egyre jobban játszik és csak kis különbségű vereségeket szenvedett az utóbbi fordulókban, miközben Pécsen nyerni is tudott. Jó lenne, ha Pantelics és Coleman is visszatérhetne sérülés után a csapatba, mert teljes csapattal jóval nagyobb esélyünk lehet megszerezni a következő győzelmünket, amellyel nagyon nagy lépést tehetnék a felsőházba vezető úton.
Azt, hogy Coleman sérülése mennyire súlyos, még nem tudni, vasárnap délután tüzetes orvosi vizsgálaton vesz részt.
Hajrá JP Auto-JKSE!
Szántai Tibor