Play off: a Körmend a negyedik elődöntős


NB1/A

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Szombaton az ötödik, mindent eldöntő mérkőzést játszotta az elődöntőbe jutásért a Körmend a Kecskemét ellen. Ahogy az első négy mérkőzésen, úgy most is a hazai pálya sorsdöntő volt, s így a Körmend lesz a Szolnok ellenfele a hétfőn kezdődő elődöntőben.

Az első félidőben még tartotta a lépést ellenfelével a Kecskemét a nem túl magas színvonalú találkozón. Mindkét együttes tagjai sokat hibáztak, a dobószázalék az 50%-ot sem érte el az első kétszer tíz percben.

Nem változott különösebben a játék képe a nagyszünet után sem. A hazaiak valamivel pontosabban dobtak, s ez 30 percnyi játék után 5 pontos hazai vezetést eredményezett (49-44). A záró tíz percben a kecskemétieknek volt esélye akár fordítani is, ám rendre pontatlanul célozták meg a gyűrűt, több hárompontos kísérletük is „homály” volt.

A körmendi győzelem kulcsa Ferencz Csaba volt, aki nem kevesebb mint 25 pontot szerzett, s hétszer is pontosan célzott a 3 pontos vonalon túlról.  Vereségével a Kecskemét az 5. helyen végzett a bajnokságban.

Egis Körmend – KTE-Duna Aszfalt 70-63 (14-16, 18-16, 17-12, 21-19)

A párharc végeredménye: 3-2 az Egis Körmend javára

A körmendiek jutottak tehát negyedikként az elődöntőbe, ám játékuknak jelentősen javulni kell, ha a Szolnok elleni elődöntőből tovább szeretnének jutni. Főleg úgy, hogy az Olajnál ismét egészséges Vojvoda Dávid, s a pályaelőny is a szolnokiaknál van. Meglepetés lenne, ha jelenlegi formájában a körmendi együttes megnehezítené a Szolnoki Olaj KK továbbjutását.

A másik párharcban sokkal nagyobb küzdelem várható. A Szombathelyé a pályaelőny a bajnoki címet védő Alba Fehérvár ellen, de ebben a párban bármilyen végeredmény elképzelhető.

Bajnoki elődöntő – első mérkőzések:

május 28. – hétfő

17.45 óra: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Alba Fehérvár (az M4 televízió élőben közvetíti)

18.00 óra: Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend

Szántai Tibor