Play off: egyenlített a Zalaegerszeg és a Kecskemét


NB1/A

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Pénteken este a negyeddöntők második mérkőzését rendezték az NB I A-csoportos kosárlabdabajnokságban. A Szolnok és a címvédő Alba Fehérvár idegenben is nyert, s már csak egy győzelemre van a legjobb 4 közé jutástól. A Kecskemét és a Zalaegerszeg viszont egyenlített a Szombathely, illetve a Körmend ellen.

A bajnoki negyeddöntők első fordulójában mind a négy hazai csapat – a pályaelőnnyel rendelkezők – győzött és előnnyel várhatta a második forduló mérkőzéseit. Két párban eldőlni látszik a küzdelem, míg a másik kettőben még bármi előfordulhat. Az alapszakaszt és a középszakaszt is megnyerő Szolnok Pakson is nyert, míg a bajnoki címvédő Alba Fehérvár sem hibázott Pécsen. Ezzel mindkét győztes már a következő játéknapon bejuthat a legjobb 4 közé, amennyiben hazai pályán behúzza a párharc harmadik találkozóját. Zalaegerszegen egészen különleges mérkőzést láthattak a szurkolók, hiszen csak a harmadik hosszabbítás végére dőlt el a mérkőzés sorsa.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olaj KK 82-96 (25-21, 15-23, 22-24, 20-28)

A Szolnok Vojvodát, a Paks Rujákot nélkülözte a párharc második összecsapásán. Bár a hazaiak kezdtek jobban, s az első negyedet meg is nyerték, a folytatásban a Szolnok átvette a játék irányítását, s már a félidőben is vezetett 4 ponttal (40-44). A második kétszer tíz percben sem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a derekasan küzdő Paks, s a szolnokiak ezt a mérkőzést is biztosan nyerték. Amennyiben pedig a két együttes harmadik összecsapását is megnyerik hazai pályán, úgy már a legjobb négy között lesz az Olaj KK. Ez szinte biztosra vehető a csapatok játékerejét és formáját figyelembe véve.

A párharc állása: 2-0-ra vezet a Szolnoki Olaj KK

PVSK-VEOLIA – Alba Fehérvár 79-82 (21-19, 17-16, 21-19, 20-28

A pécsiek három negyedet is megnyertek a bajnoki címvédő ellen, ám 5 pontos előnyüket a záró játékrészben nem tudták megőrizni. Az Alba nem nyújtott felejthetetlen játékot, ám kihasználta ellenfele hibáit, s azt is, hogy a hazaiak 12 büntetőjükből csak ötöt értékesítettek. A Pécs becsülettel küzdött, ám valószínű, hogy ez a párharc is befejeződik három mérkőzés alatt, mert nehezen képzelhető el, hogy az Alba a harmadik összecsapáson, hazai pályán vereséget szenved majd a pécsiektől.

A párharc állása: 2-0-ra vezet az Alba Fehérvár

KTE-Duna Aszfalt – EGIS Körmend 93-78 (20-12, 20-16, 31-24, 22-26)

Az első mérkőzésen 18 pontos vereséget szenvedett a Kecskemét a Körmend ellen, ám a második találkozón fordult a kocka. A kecskemétiek az első pillanatoktól kezdve kézben tartották a játék irányítását és a záró 10 perc előtt már 19 ponttal vezettek. Bár ezt a körmendiek megnyerték, ám nem volt esélyük a fordításra. Így a párharc 1-1-re áll, s egyáltalán nem lenne meglepetés, ha csak az ötödik mérkőzésen dőlne el a továbbjutás.

A párharc állása: 1-1

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 107-104 3-szori hosszabbítás után (29-12, 16-21, 13-22, 18-21, 31-28)

A zalaegerszegiek az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is remekül kezdték a találkozót, s tíz perc alatt 17 (!) pontos előnyre tettek szert. A folytatásban viszont a Falco szívósan küzdve folyamatosan csökkentette hátrányát és végül hosszabbításra mentette a találkozót. Az első és a második öt perces rádásban is a Falco szerzett előnyt, de nem tudta megtartani, s a harmadik hosszabbítás végül döntött a két csapat között. A negyeddöntők eddigi legnagyobb csatáját hozta a mérkőzés, amely előrevetíti a folytatást is. Ebben a párharcban is könnyen megtörténhet, hogy majd csak az ötödik mérkőzés után derül ki, melyik csapat folytathatja a legjobb négy között.

A párharc állása: 1-1

A harmadik mérkőzések időpontjai:

május 20. – vasárnap

18.00 óra: Falco-Vulcano Energia KC – Zalakerámia ZTE KK

május 21. – hétfő

18.00 óra: Alba Fehérvár – PVSK-VEOLIA

20.00 óra: Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE

május 22. – kedd

18.00 óra: EGIS Körmend – KTE-Duna Aszfalt

Szántai Tibor