MENÜ
Forrás: Kosársport Mkosz facebook
Kedden este megkezdődött az NB I A-csoportos felnőtt kosárlabdabajnokságban a play off küzdelmei. A negyeddöntők első mérkőzésein a pályaelőnnyel rendelkező csapatok nem hibáztak.
Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE
Az alapszakasz győztes Szolnok ellen az első félidőben még viszonylag jól tartotta magát az Atomerőmű csapata, amely a nagyszünet után a harmadik negyedet meg is nyerte. Ezzel azonban úgy tűnik, nagyon felbosszantották a hazaiakat, akik a negyedik negyedben 21 pontot vertek ellenfelükre és végül 32 pontos sikerrel kezdték a három győzelemig tartó párharcot.
Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE 92-60 (27-16, 20-17, 17-20, 28-7)
A párharc állása: 1-0 a Szolnoki Olaj KK javára
EGIS Körmend – KTE-Duna Aszfalt
Nem tudta különösebben megnehezíteni a hazaiak dolgát a Kecskemét Körmenden. A kevés pontot hozó első negyed után már 12 pont volt a házigazdák előnye, amely a félidőig 17 pontra nőtt. A második félidő kétszer tíz percében a körmendiek biztosan őrizték előnyüket, s végül a papírformának megfelelően nyerték a találkozót.
Egis Körmend – KTE-Duna Aszfalt 77-59 (19-7, 20-15, 18-18, 20-19)
A párharc állása: 1-0 az EGIS Körmend javára
Alba Fehérvár – PVSK-VEOLIA
A bajnoki címvédő ellen nem volt esélye idegenben a pécsieknek. A fehérvári együttes a játék minden elemében jobb volt, s ez az eredményben is tükröződött. Fokozatosan nőtt a két csapat között a különbség, s végül a házigazdák 30 ponttal nyerték a találkozót.
Alba Fehérvár – Pécsi VSK-VEOLIA 104-74 (29-22, 26-19, 21-19, 28-14)
A párharc állása: 1-0 az Alba Fehérvár javára
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK
A negyeddöntők első mérkőzései közül ez a találkozó hozta a legnagyobb küzdelmet. A zalaegerszegiek remek első negyedet produkáltak és a félidőben 10 ponttal vezettek a félelmetes szombathelyi arénában. Még a záró negyed kezdete előtt is a endégek vezettek hat ponttal, ám a hajrában a hazaiaknak sikerült a maguk javára fordítani a találkozó állását. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a vendégek elvegyék a szombathelyiek pályaelőnyét, s ebben a párosításban még nagy csaták várhatók.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 91-88 (22-33, 23-22, 23-19, 23-14)
A párharc állása: 1-0 a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely javára
A párharcok második mérkőzését május 18-án, pénteken rendezik.
Szántai Tibor
created with