Rövid időn belül, ismét rangadót játszott Öregfiúk csapatunk!

Szolnoki Olaj KK U23 - JKSE Öregfiúk 65 - 59 (17-12,15-13,17-15,16-19)

Edzői nyilatkozat:
A pénteki meccsünk után 13 órával már idegenben volt jelenésünk az Olaj KK U23-as csapatával mérkőztünk. Alacsonyabb fordulatszámon, kevés ponttal csordogált a mérkézés, a délelőtti időpont meg is látszott mindkét csapat mozgásán. Tartalékosan tudtunk csak kiállni, de ettől függetlenül igyekeztünk. Az első két jatékrészben emberfogást játszottunk ami nem jött be mert az ellenfél 8-10 pontal mindig vezetett, ezután megprbáltuk a zonajátékot a második félidőben, ez már jobban ment, fel is jöttünk 4 pontra is, de közelebb sajnos nem kerültünk. A kezdő ötösünk termelte a kosarakat, a padról most nem nagyon volt segítség, védekezsében nem volt gond, a támadások viszont sokszor pontatlanok voltak, rengeteg ziccert hibáztunk. Kinti dobásaink sem mentek, az Olaj viszont bedobálta az üres helyzeteiket.

Hajrá JKSE!⚪🔵