Sejfic Szlovéniába, Wallace Litvániába szerződött

A nyári szünetben, majd az új szezonra való felkészülés során minden csapatnál sok változás történt és történik még most is folyamatosan. Két volt idegenlégiósunk is új csapatra talált: Sejfic Szlovéniába, Wallace Litvániába igazolt.

A 24 éves bosnyák válogatott center, Ismet Sejfic gyorsan megszerettette magát szurkolóinkkal és mérkőzésenként átlag 16,9 ponttal és 8 lepattanóval segítette együttesünket a 2017/2018-as szezonban. A 2018/2019-es bajnoki évben a szlovén KK Sencur GGD csapatában pattogtatja majd a labdát, ahová egy éves szerződés köti.

Másik volt idegenlégiósunk, az amerikai Devante Wallace is talált már magának új csapatot. Ő meccsenként átlag 16,3 pontot szerzett nálunk és 5,2 lepattanó is a statisztikájába került. A 26 éves, 196 cm magas játékos az új idényben a litván élvonalban szereplő Dzukija Alytus csapatában szerepel majd.

Az már korábban ismert volt, hogy Molnár Marcell Sopronba, Bazsó Brúnó Nyíregyházára igazolt. Tavalyi keretünkből kérdéses még, hogy Uros Lucic hol folytatja majd a játékot.

Szántai Tibor