Szegény embert még az ág is húzza


NB1/A

A címben jelzett közmondás tökéletesen igaz most csapatunkra. Ami az előző szezonban bepattant, az most kifelé perdül. Ráadásul elképesztő sérüléshullám is elkapott bennünket.

Az elmúlt néhány nap igencsak mozgalmasra sikeredett klubunknál. Előbb közös megegyezéssel szerződésbontás vezetőedzőnkkel, majd elköszöntünk Juwan Statentől is. Közben már a hétvégi mérkőzésen két játékosunk sem léphetett pályára sérülés miatt. Marko Marinkovics Szegeden szenvedett súlyos bokasérülést, míg Peringer Balázsnak edzésen tört el az ujja. A népi mondásokhoz visszatérve: tudjuk, hogy három a magyar igazság és egy a ráadás. Nos, mi már háromnál járunk, ha a sérültekről van szó, hiszen a héten, edzésen sérült meg Aleksa Brbaklics is. Neki a lábfejében lehet csonttörés. Ők hárman hosszú hetekre kiestek, hiszen leghamarabb 3-4 hét múlva kezdhetik el jó esetben az edzéseket. Így azután nincs könnyű helyzetben megbízott edzőnk, Lo Elhadji Malick.

Önként adódik a kérdés, hogy edzőváltás, játékos elküldés és sérülések után mire lehet képes csapatunk Székesfehérváron. Az Alba Fehérvár a tavalyi nagyon gyenge szezon után most úgy tűnik, jobb játékerőt képvisel, bár szombati ellenfelünk sem brillírozott az elmúlt fordulókban. Ezzel együtt, jelen helyzetünkben óriási dolog lenne, ha éppen Fehérváron szereznénk meg szezonbeli első győzelmünket. Persze a sport azért is szép, mert kiszámíthatatlan. Sokszor előfordul, hogy a gyengébbnek tartott csapat megtréfálja esélyesebb ellenfelét.

Ha valamikor, akkor most igaz: aki szombaton a JKSE mezében pályára lép, annak jól kell teljesíteni, hogy az eredménytől függetlenül emelt fejjel jöhessen le a pályáról. Abban biztosak lehetünk, hogy fiaink nem felejtettek el kosarazni, de most nagyon meg kell harcolniuk az első győzelemért. Az is igaz, hogy nekünk most nem elsősorban az éppen soros ellenfelünkkel kell foglalkozni, hanem saját magunkkal.

A barát bajban ismerszik meg, tartja egy másik mondás. Hát most igazán nagy szüksége van csapatunknak a „barátok”, a szurkolók kitartására és segítségére. Előre kell tekintenünk és bízni abban, hogy előbb vagy utóbb a szerencse is mellénk áll. Ezt persze ki kell harcolni a pályán.

Visszatérve a szombati mérkőzésre. Az Alba Fehérvár 50%-os teljesítménnyel várja a mieinket. Egyszer már nyertek idegenben a fehérváriak, de egy vereségük is van már hazai pályán. Kétségtelen, hogy ők a találkozó esélyesei, de az is biztos, hogy Pantelicsék nem feltartott kézzel fognak pályára lépni. Ahogy mondta a Kecskemét elleni mérkőzést követően Lo Elhadji Malick: keményen kell edzeni, akarni kell, oda kell mindenkinek tennie magát. Nos, ha ez így lesz, ha mindent megteszünk a győzelem érdekében, akkor talán az idei szezonban először Fortuna is mellénk áll.

 

NB I. A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság – 7. forduló

  1. november 9. – szombat

18.00 óra: Alba Fehérvár – Jászberényi KSE

Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok

 

Hajrá JKSE!

Szántai Tibor