Szerdán délután a DEAC vendégeskedik a Bercsényiben

Már csak másfél hét és ismét eljön a kosárlabda kedvelőinek ideje, hiszen szeptember 29-én kezdődik az NB I A-csoportos felnőtt férfi bajnokságban a pontvadászat. A felkészülés jegyében szerdán délután már hazai pályán láthatják szurkolóink csapatunkat a DEAC ellen.

A felkészülés hajrájába értek az NB I A-csoportos felnőtt férfi csapatok, hiszen szeptember 29-én megkezdik a 2018/2019-es bajnoki szezont. A mieink egy kemény, kéthetes fizikai felkészítés után, szeptember elejétől már a csapatjátékot is gyakorolhatták, miközben egyéni képzés is folyt az edzéseken. A tavalyi keretből meghatározó játékosok maradtak nálunk, s az eddigiek alapján az erősítés is jól sikerült, hiszen előbb Miskolcon, majd Losoncon nyertünk négy csapatos tornát. Előbb két NB I B-csoportos csapatot győztünk le biztosan, majd az NB I A-csoportjában újonc TF-BP-SERCO, a Losonc és az osztrák Oberwart együttese ellen is győztesen hagyhattuk el a pályát. Mondhatjuk, hogy felkészülésünk eddig teljesen zavartalan volt, s reméljük, így lesz ez a folytatásban is.

Szeptember 29-én hazai környezetben kezdjük majd az új bajnoki szezont, a hírek szerint alaposan megerősödött Atomerőmű SE ellen. Vendégeink között lesznek jó ismerőseink, hiszen Medve Máté korábban nálunk is játszott, s a csapat mestere, Szrecsko Szekulovics is dolgozott Jászberényben..

A bajnoki főpróbát hazai pályán tartjuk, hiszen szeptember 19-én, szerdán az ugyancsak NB I A-csoportos DEAC együttesét fogadjuk. A debreceniek a tavalyi szezonban újoncként szerepeltek, és velünk együtt kiharcolták az egyensági bennmaradást. A hírek szerint az új szezonra olyan csapatot szeretnének kialakítani, amely esélyes lehet a középházi rájátszásba kerülni. Ennek megfelelően igazoltak, s Berényi Sándor a csapat edzője a bb1.hu-nak nyilatkozva elmondta, szerinte jól haladnak az általuk tervezett úton. Ami most számunkra előny, a debreceniek még nem tudtak teljes kerettel együtt edzeni. Most éppen a VB-selejtezők miatt svéd válogatottjuk hiányzott a légiósok közül.

Nálunk ilyen probléma szerencsére nem volt, s elmondhatjuk, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal korábban összeállt a keret, és a fiúk együtt tudtak játszani a miskolci és a losonci tornán is. Ahogy mondani szokás: a puding próbája az evés, azaz hiába a jó felkészülési eredmények, ha a bajnokikon nem tudunk majd győzelmeket gyűjteni. A felkészülés sikerességét ugyanis a bajnoki mérkőzések eredményei minősítik majd. Persze a győzelmek, legyen az felkészülési- vagy tétmérkőzés, mindig jól szolgálják a csapategység kialakítását. A játékosok mellett Nikola Lazics személye is biztosíték arra, hogy remélhetőleg nyugodtabb, jobb szezon elé nézünk, mint volt az előző.

Szerdán tehát 17 órakor a DEAC vendégeskedik nálunk, s szeptember 29-i rajtra készülő két csapat minden bizonnyal ugyanolyan izgalmas, jó mérkőzést vív majd egymással, mint azt tették az előző bajnoki idényben. Szurkolóinknak már csak azért is érdemes lesz megtekinteni ezt a találkozót, mert sok ismerős arc mellett megismerkedhetnek új igazolásainkkal is.

Felkészülési kosárlabdamérkőzés

2018. szeptember 19. – szerda

17.00 óra: JP Auto-JKSE – DEAC

Bercsényi úti játékcsarnok             

Hajrá JP Auto-JKSE! Hajrá Jászberény!

Szántai Tibor