Térdműtét vár Cseh Györgyre

Orlando Coleman után csapatkapitányunk, Cseh György számára is befejeződött az idei szezon. Centerünkre térdműtét vár és egy hosszabb rehabilitáció.

Cseh Gyurinak kb. hat hete, edzésen kezdett el fájni a jobb térde, de néhány mérkőzésen még így is pályára lépett. A legutóbbi Szolnok elleni találkozó előtt viszont már olyan erős volt a fájdalom a sérült területen, hogy Nikola Lazicsnak el kellett tekinteni a szerepeltetésétől. Azóta néhány perces kocogáson kívül egyáltalán nem tudta terhelni térdét, s a hét közbeni orvosi vizsgálaton kiderült, porcsérülése van. Nem egyszerű a helyzet, mert a műtét elkerülhetetlen, s azt követően is 4-6 hetes mankózás vár kosarasunkra. Azaz, számára is befejeződött a 2018/2019-es bajnoki szezon.

A műtétre a jövő héten, pénteken kerül sor a Sportkórházban, s utána jön majd a rehabilitáció.

Orlando Coleman és Cseh György kiesése nagyon nagy érvágás csapatunk számára, amely messze az elvárások fölött teljesít ebben az idényben. Hogy mit hoz számunkra a felsőházi rájátszás utolsó két fordulója, majd a negyeddöntő, azt nem tudhatjuk. Azt viszont igen: bárhogy is alakulnak az eredmények nagyszerű szezont produkált csapatunk. Abban is biztosak lehetünk, hogy bevethető játékosaink minden tőlük telhetőt megtesznek az újabb sikerek érdekében.

Mielőbbi gyógyulást Gyuri!

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor