Továbbra is az A csoportban Serdülő A csapatunk

A tegnapi napon Debrecenben, az Országos Serdülő Bajnokság Észak-Keleti Régiójának Területi Alapszakaszának a 2. fordulójában két mérkőzésen lépett pályára a Lehel Kosársuli Serdülő A csapata.

Az első találkozón a MEAFC-Jezsuita gárdája volt a mieink ellenfele.

Már az összecsapás első negyedében nagy küzdelem vette kezdetét, azonban 10 perc után egy triplányi hátrányban volt Harkai Hunor edző együttese (25-22).

A következő etapban aztán a miskolciak kapták el nagyon a fonalat, akiknek több, mint 20 egységgel sikerült megnyerniük ezt a játékrészt, ezzel pedig 64-41-re húztak el tőlünk a szünetre.

A harmadik szakasz sok változást sajnos nem hozott a mi szempontunkból, a MEAFC-Jezsuita játékosai továbbra is lendületben maradtak, ezáltal újabb 13 pontot tettek hozzá addigi vezetésükhöz a befejező periódus előtt (94-58).

Az utolsó intervallumban is mindent megtettek fiatal tehetségeink, mégis csak minimális különbséggel tudtak közelebb jönni ellenfelükhöz, így a mérkőzés végül 116-81 arányú miskolci győzelemmel ért véget.

MEAFC-Jezsuita – Lehel Kosársuli 116-81
(25-22, 39-19, 30-17, 22-23)
Debrecen

Lehel Kosársuli: Nagy Á. 20, Fodor B. 16, Czakó B. 12, Kocza B. 8, Kerek K. 8, Takács B. 6, Fülöp G. 4, Zahalka M. 3, Csakai B. 2, Halász P. 2, Gulyás D. 

Javításra csapatunknak a következő mérkőzésen a Nyíregyházi Kék Cápák együttese ellen volt lehetősége.

Amely ütközetet nagyszerűen kezdtünk és már az első intervallum elteltével 10 ponttal húztuk el a nyíregyháziaktól (19-29).

A folytatás ennek ellenére vetélytársunknak sikerült jobban, ugyanakkor a félidőben így is együttesünk vezetett 42-48-ra.

A harmadik negyedben aztán újra erőre kapott Harkai Hunor edző legénysége és remek játékkal alakította 57-75-re az állást.

A befejező szakaszban riadót fújtak a nyíregyháziak, és próbálták hátrányukat ledolgozni, ám csapatunk jól sáfárkodott addig megszerzett előnyével, amelynek következtében 87-89-re nyerték meg a mérkőzést a jászberényi fiúk, és győzelmüknek köszönhetően maradtak ezzel továbbra is az Országos Serdülő Bajnokság Észak-Keleti Régiójának Területi Alapszakaszának A csoportjában.

Nyíregyházi Kék Cápák – Lehel Kosársuli 87 – 89
(19-29, 23-19, 15-27, 30-14)
Debrecen

Lehel Kosársuli: Nagy Á. 26, Fodor B. 15, Zahalka M. 13, Kerek K. 9, Czakó B. 9, Kocza B. 6, Takács B. 4, Halász P. 3, Fülöp G. 2, Csabai B. 2, Gulyás D.

Harkai Hunor edző így értékelte a két mérkőzést: “Ugyan sok elkerülhető hibával játszottunk a fizikailag megterhelő két mérkőzésen, de gratulálok a fiúknak. Egy hónapunk van rá, hogy a következő Országos fordulóig kijavítsuk a hibákat az edzéseken és a 3. fordulóban stabilabb teljesítményt nyújtsunk.”

A Serdülő A csapathoz kapcsolódó hír, hogy még október 10-én a gárda lejátszotta első mérkőzését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bajnokságban is, ahol az 1.fordulóban idegenben a Kisújszállási SE csapatát múlták felül ifjú kosarasaink 75-26 arányban.