Lo Elhadji Malick együttese Szolnokon lépett pályára a mai napon a felnőtt mérkőzés előtt.

Már az összecsapás eleje nagy küzdelmet hozott, azonban 6 perc után 17-13-ra vezettek a Tisza-partiak. A következő percekben aztán a hazaiak kapták el a fonalat és növelték előnyüket 11 egységre a játékrész végére (29-18).

A második szakaszban Szabó hármasával jött vissza csapatunk 10 ponton belülre (29-21), ugyanakkor a folytatásban a vendéglátók a negyed derekára
újra kétszámjegyűre alakították az állást (45-33). A továbbiakban Lo Elhadji Malick kosarasai próbáltak közelebb kerülni a szolnokiakhoz, azonban a piros-feketéknek rendre minden akciónkra volt válaszuk, ezáltal 55-38-ra vezettek a félidőben.

A harmadik periódusban 5 perc elteltével a differencia 20 pont fölé emelkedett a felek között (68-40). Együttesünk ezt követően is próbált kapaszkodni,
ám a pályaválasztók ebben a ciklusban is jól fejezték be támadásaikat, ezáltal az utolsó szakasz előtt nem változott jelentősen a különbség (77-53).

A befejező intervallum sajnos nem a mi szánk íze szerint alakult, a hazaiak még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, amivel tovább hizlalták előnyüket, így hiába tett meg mindent csapatunk, végül 104-60 arányú szolnoki győzelemmel ért véget a mérkőzés.

 

Szolnoki Olaj KK U20 – JP Auto-JKSE U20 104-60
(29-18, 26-20, 22-15, 22-7)
Szolnok

Jászberény: Szabó M. 17/15, Novák Á. 13, Kaszás M. 12, Mondi R. 6, Vas-Teplán M. 4/3, Szigedi B. 4, Kovács Á. 4/3, Répási R. -, Babucs N. -.