U20: bravó fiatalok!

Az oroszlányiak ellen az év végén megszerezte első győzelmét U20-as csapatunk, s a fiúk lendületét a szilveszter sem törte meg, hiszen idei első bajnokijukat megnyerték Sopronban.

 

Az oroszlányiak elleni sikert követően – mellyel a 2019-es évet zárta – U20-as csapatunk Sopronban kezdte a szezon második felét. A hazaiak voltak a találkozó esélyesei és úgy is kezdődött a mérkőzés, hogy a vedéglátók örülhetnek majd a találkozó végén. Az első 10 percben hét pontos előnyre tettek szert a soproniak, melyet a félidő végére eggyel még növelni is tudtak (39-31). A mieink játéka a második negyedben már sokkal jobb volt, mint az esőben, s a javuló tendencia a folytatásra is megmaradt. A harmadik negyedben jó védekezéssel mindössze 9 pontot engedélyeztek fiataljaink ellenfelüknek, s ezt a játékrészt 16-9-re meg is nyerték. Mindössze egyetlen pont volt a soproniak előnye a záró tíz perc előtt, s nem kis izgalmak közepette a mieinknek nemcsak sikerült ezt ledolgozni, hanem meg is fordították a találkozó állását és végül 2 ponttal nyertek.

A kevés pont a csapatok védekezését dicsérte, s egyben kritikája volt támadójátékuknak. Egyik csapat sem dobott igazán jól, de küzdelemben nem volt hiány, s ebben a mieink kerekedtek fölül. Bravúros győzelem volt ez, melyet már nagyon megérdemelt U20-as csapatunk, hiszen a sorozatos vereségek ellenére nem törtek meg a fiúk és kitartásuk immár meghozta első idegenbeli sikerüket is.

 

Sopron KC U20 – Jászberényi KSE U20 60-62 (20-13, 19-18, 9-16, 12-15)

A Jászberényi KSE pontszerzői: Kaszás Márton 17/3, Vas Teplán Miklós 13/3, Szőke Péter Soma 11, Mondi Richárd 10/6, Kovács Ákos 7, Kovács Vilmos 4

 

Hajrá JKSE U20!

Szántai Tibor