U20-as csapatunk nem tudott győzni Zalaegerszegen


U20

Lo Elhadji Malick együttese szerdán Zalaegerszegen lépett pályára.

5-0-ás hazai rohammal kezdődött a mérkőzés, amit Novák duplája zárt le (5-2). Ezt követően azonban ismét lendületbe jöttek a zalaiak, akik a 6. percre egészen 21-4-ig léptek el tőlünk. A folytatásban aztán faragtunk hátrányunkon, ám így is 31-17-ről jöhetett az újabb etap.

Amelyben 5 perc elteltével még mindig 14 egység volt a felek között (39-25), majd ismét a Zala megyeiek ragadták magukhoz a kezdeményezést és a félidőre 51-30-ra alakították az állást.

A harmadik negyed eleje nem a mi szánk íze szerint alakult, a vendéglátók tovább növelték előnyüket, olyannyira, hogy az etap derekára 64-39-re húztak el tőlünk. A későbbiekben igyekeztünk zárkózni, ám a házigazdáknak mindenre volt válaszuk, ezáltal 75-49-nél következhetett a befejező szakasz.

Ahol ellenfelünk ismét elkapta a fonalat és 3 perc után 83-53-ra vezetett ellenünk. A mieink próbáltak csökkenteni a differencián, azonban közelebb jönni nem tudtak a zalaiakhoz, így végül 100-59 arányú vereséget szenvedett csapatunk a mérkőzés végén.

Zalakerámia ZTE KK U20 – JP Auto – JKSE U20 100-59
(31-17, 20-13, 24-19, 25-10)
Zalaegerszeg

Jászberény: Kaszás 16/3, Novák 13, Szabó 11/3, Szigedi 8, Répási 6, Pásztor 5/3, Beszteri -.