U20: kevés hiányzott az első győzelemhez


U20

Pakson a felnőttek mérkőzése előtt az U20-asok bajnoki mérkőzésén a házigazdák csak nagy küzdelemben tudták legyőzni a mieinket 2 ponttal.

Az első negyedben szinte számolatlanul estek a kosarak. Egyik csapat sem r különösebb figyelmet a védekezésre. Ebből a rohanásból mi jöttünk ki jobban és 4 pontos előnyre tettünk szert. A második 10 percben a hazaiak keményítettek védekezésükön, s ez nem igazán ízlett fiataljainknak. Így a nagyszünetben már 7 ponttal a paksiak vezettek.

A második félidő elő felében kiegyenlített játék folyt a pályán és a hazaiak 3 ponttal növelni tudták a különbséget. A 10 pontos hátrány nem tűnt ledolgozhatatlannak, s a végére minimális különbség alakult ki a csapatok között.

 

Atomerőmű SE U20 – Jászberényi KSE U20 79-77 (24-28, 24-13, 23-20, 8-16)

Jászberényi KSE: Vas Teplán Miklós 21/6, Répási Rolnd 12, Kovács Ákos 2, Kaszás Márton 20/3, Novák áron 2. Csere: Kovács Vilmos 10/3, Mondi Richárd 5/3, Tóth Tibor 5/3, Babucs Róbert -, Beszteri Dániel -, Lőte Márk

Edző: Lo Elhadji Malick

 

A mérkőzést az alábbiak szerint értékelte Lo Elhadji Malick: Nagyon kevés hiányzott, hogy az első győzelmünket megszerezzük. Jól sikerült az első negyed, majd nekünk kellett az eredmény után futnunk, s a végén 2 ponttal kaptunk ki. Látszik a csapaton a fejlődés, s ha így haladunk, akkor hamarosan győzelmeknek is örülhetünk majd.

 

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor