MENÜ
Elég volt a táblázatra tekinteni, hogy kiderüljön, milyen fontos mindkét csapat számára a Szeged – Jászberény találkozón a győzelem megszerzése a bajnokság 10. fordulójában. Nos, ellentétes félidők után végre mi örülhettünk a Tisza-partján, s a tabella 5. helyére léptünk.
Különbusszal és személyautókkal összesen mintegy 60-70 jászberényi szurkoló kísérte el csapatunkat a szegedi találkozóra. A drukkerek is érezték, hogy nagyon fontos mérkőzésről van szó, melyen lehet esélyünk a hazaiak elleni rossz szériánk megszakítására.
A találkozó jól kezdődött számunkra, hiszen 6-2-re még a mieink vezettek, ám jött egy 12-0-s hazai rohanás és máris 14-6 állt az eredményjelzőn. A sérüléséből viszatért Juhos Leventével nem bírtak a mieink, s Vágvölgyi is kihasználta tiszta dobóhelyzeteit, az első félidőben három triplát is beszórt a mieink gyűrűjébe. Nagyon gyengén védekeztünk, sok könnyű kosarat engedélyeztünk ellenfelünknek, s ezt a szegediek ki is használták. Az első negyed végén sikerült 5 pontra felzárkóznunk (21-16), de a második tíz percben ismét volt közte 10 is. Védekezésünk nem javult, de szerencsére támadójátékunk működött, s így rendre sikerült visszajönnünk a meccsbe. Sőt, a félidő végére 4 pontra közelítettük meg a hazaiakat, akik ekkor megérdemelten vezettek 43-39-re.
A nagyszünetben egyértelmű volt a helyzet, ha sikerül védekezésünkön szigorítani, akkor tudunk fordítani, ha nem, akkor ismét vesztesen hagyjuk el Szegedet. Az előbbi variáció mellett szólt, hogy a nézőtéren – bár számban kevesebben voltunk – mi nyertük a hazai többség ellen a „meccset”. Reméltük, hogy ez hat a játékosokra is, és a második félidőben jön a fordulat.
Nos, már a harmadik negyed első perceiben látszott, hogy változik a játék képe. Sokkal szigorúbban védekeztünk, s támadásban már a ziccerek sem mindig sikerültek a hazaiaknak. Gyorsan átvettük a vezetést, ám Rakics megkapta negyedik személyi hibáját, s Nikola Lazicsnak cserélnie kellett. Brbaklics jött a pályára, aki remekül szállt be. Eredményesen védekezett, támadó lepattanókat szerzett, s még 5 ponttal is hozzájárult a sikerünkhöz. Ebben a játékrészben sokat állt a játék, mert a bírói hármas rendre videózott egy-egy vitás eset után. A hazaiak minden megpróbáltak, s a színészkedéstől sem rettentek vissza, amely sikeres is volt, hiszen kaptunk sportszerűtlen hibát és technikait is egyszerre. A negyed közepén ez tartotta meccsben még a hazaiakat (55-55), de a harmadik tíz perc után már nálunk volt az előny (55-59). Ebben a negyedben összesen csak 12 (!) pontot engedélyeztünk a hazaiaknak, akiknél Juhos – a hosszú kihagyás után – láthatóan elfáradt, s fizikálisan a mieink bírták jobban a megterhelést.
Szerencsére ez folytatódott a záró tíz percben is, ahol kézben tartottuk a találkozó alakulását még úgy is, hogy irányítónk, Pitts már a negyed közepén megkapta 5. személyi hibáját és kipontozódott. Igazán demoralizáló volt a hazaiak számára, amikor Boltics olyan sapkát kapott Cseh Gyuritól, amelyhez egyáltalán nincs hozzászokva. Tartottuk, sőt növelni is tudtuk előnyünket, s az utolsó két perc előtt már nem lehetett kétséges, hogy megtörjük a „szegedi átkot”, s megszerezzük második idegenbeli sikerünket. A kérdés csak az volt, hogy milyen külünbséggel nyerjük meg a találkozót. Nos, a vége 8 pontos siker lett, s ahogy a lelátón, úgy a pályán is a mi nyertünk. Méghozzá a látottak alapján teljesen megérdemelten.
Nem volt egyszerű mérkőzés, melyen ráadásul az ellenfél mellett időnként a játékvezetőkkel is meg kellett harcolnunk. A bíráskodást mindkét oldalról érheti szó, de ennek ellenére is sikerült megszereznünk a győzelmet. A játékvezetők javára igazán csak az írható, hogy több esetben is hajlandóak voltak a videóbírót használni, bár egy-egy alkalommal ez sem csillapította az indulatokat. A lényeg viszont az, hogy tudtunk változtatni a játékunkon, s a második félidőben sikerült fordítanunk.
Naturtex-SZTE-Szedeák – JP Auto-Jászberényi KSE 74-82 (21-16, 22-23, 12-20, 19-23)
Szeged: Boltics 7, Wirth 6/6, Ponjavics 11/6, Juhos 17/3, Sulovics 11. Csere: Green 4, Révész -, Vágvölgyi 13/9, Kerpel-Fronius G. 5/3.
JKSE: Pitts 28/6, Rakics 6/3, Coleman 19, Alekszandrov 15/6, Pantelics 9/3. Csere: Brbaklic 5, Cseh -, Kerpel-Fronius B. -.
Kipontozódott: Boltics (39.), Vágvölgyi (40.), illetve Pitts (35.), Pantelics (40.)
Szántai Tibor
created with