MENÜ
Az elmúlt hétvégén az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásának utolsó fordulóját rendezték Szerencsen, ahol a Lehel Kosársuli együttese is érdekelt volt.
A 2018 január eleje óta klubunk utánpótlásánál dolgozó, a Vajdaságban található Topolyáról származó, valamint külföldön is magát edzőként és sportmenedzserként is kipróbáló Harkai Hunort kerestük fel ezúttal kérdéseinkkel.
Mint azt már korábban megírtuk, márciusban vette kezdetét a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI tornaterem világításának korszerűsítése.
Április 27-én újabb toborzót tartott a Lehel Kosársuli, ezúttal a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskolában.
Április 22-én, Szolnokon Csabai Botond, Kovács-Rékasi Szabolcs, Halász Gergő képviselték klubunkat a Megyei U12-es válogatottak tornáján, míg a megyei válogatott csapat segédedzője Treba-Kovács János volt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei gárda jó mérkőzéseket játszva a 6. helyen végzett a tornán.
A megyeszékhely és a Jászság fővárosa az egységes utánpótlásképzésben működik együtt.
A mai napon toborzót tartott a JKSE Kosársulija a Székely Mihály Általános Iskolában az elsőtől negyedik osztályos gyerekek számára.
Az elmúlt pénteken, illetve szombaton, Békéscsabán rendezték 4 csapat részvételével az Országos Fiú Serdülő Bajnokság “O” csoportjának küzdelmeit, ahol a Lehel Kosársuli gárdája is érdekelt volt.
Április 6-án, szombaton tartották a Jász-Nagykun-Szolnok megyei válogató edzéseket az U11-es és az U12-es fiú korosztályokban.
Április 7-én, Kecskeméten a Corvin Mátyás Általános Iskola tornatermében rendezték az Országos Kenguru Kupa H csoportjának újabb fordulóját, 4 csapat részvételével, ahol a 2008-as születésű játékosaink 2 mérkőzést játszottak.
3 nap alatt kétszer is hazai környezetben lépett pályára a Lehel Kosársuli gárdája a Megyei bajnokságban.
A közelmúltban a JKSE NB1/B-s együttesében is játszó, 2013 óta pedig a klubot edzőként segítő Treba-Kovács Jánossal beszélgettünk.
Csütörtökön este Jászberényben fogadta a Tiszakécske VSE együttesét a Lehel Kosársuli gárdája a Megyei Bajnokság újabb fordulójában.
2018.03.12-én, a Megyei Serdülő Bajnokság újabb játéknapján hazai pályán fogadta a Lehel Kosársuli U14/A-s együttese a Mezőtúri DSE gárdáját.
2018.03.13-án, Szolnokon a Szecska Szöcskék vk. ellen lépett pályára Treba-Kovács János U12-es együttese a Megyei Gyermek Bajnokság keretein belül.
created with