MENÜ
A megyei rangadóval kapcsolatos nagyon fontos tudnivaló, hogy a mérkőzés napján már nem lehet jegyet vásárolni erre a találkozóra. Ezt egy nappal korábban, azaz április 5-én, pénteken tehetik meg a kosárlabdázás szerelmesei, amikor 18.00 és 20.00 óra között lesz nyitva a Bercsényi játékcsarnok pénztára.
Szerdán lejátszották a korábbról elhalasztott Atomerőmű SE – Alba Fehérvár találkozót, s így az utolsó forduló előtt teljes lett a tabella. Számos nyitott kérdés maradt még, de az már biztos, hogy az első négy a felső, az utolsó két helyezett pedig az alsóházban folytatja. Nagy kérdés, hogy ki lesz a felsőházban az ötödik, illetve melyik két csapat kerül még az alsóházba.
Szerdán lejátszották a 23. fordulóból elhalasztott Atomerőmű SE – Alba Fehérvár találkozót, melyet követően a bb1.hu kosaras hírportál összeállította a forduló válogatottját és a forduló magyar csapatát is. Utóbbiba bekerült Kerpel-Fronius Balázs is, aki a Szeged elleni győztes találkozón nyújtott átlagon felüli teljesítményt.
Mint ahogy azt már korábban megírtuk, a megyei rangadóval kapcsolatos nagyon fontos tudnivaló, hogy a mérkőzés napján már nem lehet jegyet vásárolni erre a találkozóra.
A bb1.hu kosaras hírportál a 25. forduló után is összeállította a forduló válogatottját és a forduló magyar válogatottját. utóbbiba első alkalommal került be Aleksa Brbaklics, akinek szurkolóink nevében is gratulálunk!
Forrás: Kosársport Mkosz facebook
A 26. forduló három mérkőzését szombaton, négyet pedig vasárnap játszották a csapatok az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban. A szombati eredményekről, a mieink kaposvári vendégszerepléséről már beszámoltunk, de érdekes mérkőzéseket játszottak vasárnap is.
Kedves Szurkolóink!
Csapatunk szombati, Kaposvár elleni bajnoki mérkőzését ma este 21:00 órától felvételről nézhetik meg a Jászsági Térségi TV csatornáján.
Ahogy azt a kosárlabda barátai már minden bizonnyal valamennyien tudják, az alapszakasz 25. fordulójának mérkőzéseit az MKOSZ Versenybizottsága, az Alba Fehérvár nemzetközi szereplése miatt későbbre halasztotta. Így a Szolnoki Olaj KK elleni megyei rangadót április 6-án, szombaton játssza csapatunk.
Amikor kiderült, hogy Coleman és Alekszandrov után Pitts is kiesett sérülés miatt a kaposvári mérkőzésre készülő keretünkből, bizony alaposan megcsappantak győzelmi esélyeink. Még úgy is, hogy a hazaiaknál meg Spica és Markovics hiányzott a szombaton lejátszott találkozóról.
Tájékoztatjuk kedves Szurkolóinkat, hogy a mai napon Kaposváron 18:00-tól megrendezésre kerülő Kaposvári KK – JP Auto-JKSE bajnoki mérkőzést ezen a linken élőben fogja közvetíteni a mindigsport weboldala.
Az NB I A-csoportos felnőtt kosárlabdabajnokság hétközi fordulóját elhalasztották (április 5-6-án rendezik), s az alapszakasz eredetileg utolsó előtti mérkőzéseit játsszák a hét végén, szombaton és vasárnap a csapatok. A mieink szombaton Kaposváron lépnek majd pályára.
created with