MENÜ
Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 16. fordulójában az idegenben még nyeretlen DEAC együttesét fogadtuk szombaton koraesete a Bercsényi úti játékcsarnokban. A cívis város csapata a visszavágás reményében érkezett hozzánk, hiszen az ősszel idegenben megvertük őket, s ez az egyetlen hazai vereségük.
Kedves Szurkolóink!
Csapatunk tegnapi, DEAC elleni bajnoki mérkőzését holnap este 21:00 órától felvételről nézhetik meg a Jászsági Térségi TV csatornáján.
Az U20-as gárda irányításán kívül Nikola Lazics mellett másodedzőként is dolgozó Lo Elhadji Malick volt néhány napja a Jászsági Térségi Tv Lelátó című műsorának a vendége, aki a felnőtt csapat eddigi remek teljesítményéről beszélt.
Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 16. fordulójában szombaton koraeste a JP Auto-JKSE csapata a DEAC együttesét fogadja. Az alapszakasz első felében a mieink nyerni tudtak Debrecenben, s vendégeinknek ez az egyetlen hazai veresége van, miközben idegenben még nem nyertek bajnoki mérkőzést.
Ahogy az elmúlt években, úgy a 2018/2019-es bajnoki szezon első felét követően is készült statisztika a legnépszerűbbnek számító sportágak mérkőzéseinek látogatottságáról. A lista élén a Ferencváros labdarúgócsapata áll, s a JP Auto-JKSE kosárlabdacsapata országos viszonylatban a 61., míg a megyében a Szolnoki Olaj KK kosárcsapata mögött a második helyre került.
Csapatunk szombati, Zalakerámia ZTE KK elleni bajnoki mérkőzését ma este 21:00 órától felvételről nézhetik meg a Jászsági Térségi TV csatornáján.
Kemény meccsre számítottunk a 15. fordulóban hazai pályán a Zalaegerszeg ellen, s bár három negyed után biztosan vezettünk, nagyon izgalmas lett a találkozó vége. A lényeg azonban az, hogy ezt a mérkőzést is nyertük, s továbbra is őrizzük harmadik helyünket a tabellán.
Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 15. fordulója már szerdán megkezdődött. A szegediek hosszabbításban győzték le a Kaposvárt. A további mérkőzéseket szombaton és vasárnap rendezik. A mieink szombaton a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadják.
created with