MENÜ
Az új bajnoki szezon 2. fordulóját szerdán este a Zalakerámia-ZTE KK – JP Auto-JKSE találkozó zárta. A mieink nagy lehetőséget hagytak ki, mert ez a Zalaegerszeg egyáltalán nem tűnt erősebbnek nálunk, ám a mérkőzés végén a hazaiak örülhettek a megszerzett 2 bajnoki pontnak.
Tájékoztatjuk Kedves Szurkolóinkat, hogy a ma 18:00-tól Zalaegerszegen megrendezésre kerülő, Zalakerámia ZTE KK elleni bajnoki összecsapásunkat élőben nézhetik 18 órától, erre a linkre kattintva.
Az elmúlt három szezonban nem sok sikerrel jártunk, amikor a Zalakerámia ZTE KK ellen lépett pályára csapatunk. A mérleg öt ZTE és egy jászberényi siker, azaz volna mit javítanunk ezen a mérlegen.
Csapatunk október 4 mérkőzést játszik, amelyekből 1 találkozó itthon, három összecsapás pedig idegenben lesz. Íme a menetrend.
Forrás: Kosársport Mkosz facebook
Igencsak elhúzódik a második bajnoki forduló, amely október 5-én, pénteken kezdődik és az utolsó mérkőzést éppen a mieink vívják majd 10-én Zalaegerszegen.
Az M4 Sport heti összefoglaló adásában csapatunk is a képernyőre került.
A Lehel Kosársuli utánpótlás-nevelésében szakmai igazgatói pozíciót betöltő, valamint az idei szezontól az utánpótlásban edzői feladatokat is ellátó Harkai Hunort kerestük fel néhány kérdés erejéig, aki a mozgalmas nyári programok mellett, a jövőbeni terveiről és a felnőtt együttesről is beszélt.
Kedves Szurkolóink!
Csapatunk szombati, Paks elleni mérkőzését ma este 21:00 órától felvételről nézhetik meg a Jászsági Térségi TV csatornáján.
Pénteken és szombaton lejátszották a csapatok a 2018/2019-es bajnoki szezon első fordulójának mérkőzéseit. Az erőviszonyok alakulásáról egy forduló után könnyelműség lenne még bármit is mondani, de az már most látszik, hogy nagyon kiegyensúlyozott pontvadászat vár a csapatokra.
Fordulatokban bővelkedő, a végletekig kiélezett csatában, hihetetlen izgalmas végjátékot hozó találkozón sikerült megszereznünk a győzelemért járó két pontot a 2018/2019-es bajnoki szezon nyitó mérkőzésén, hazai pályán a paksi Atomerőmű SE ellen.
created with