MENÜ
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében elkészítették a 2018/2019-es, NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság sorsolásának tervezetét. A találkozók pontos időpontja (napja és kezdési ideje) az augusztus 28-ai egyeztetésen kerül véglegesìtésre, de az biztos, hogy ebben a sorrendben játszunk majd vetélytársaink ellen.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is több mérkőzést is játszik majd a felkészülés során csapatunk. A teljes program még szervezés alatt áll, de az már biztos, hogy szeptember első felében Miskolcon, majd Losoncon lép pályára csapatunk.
Forrás: https://whatsoninvers.nz
Alig néhány napja ért véget az új-zélandi férfi kosárlabdabajnokság, melyet a Southland Sharks csapata nyert meg. Az újdonsült bajnoktól érkezett hozzánk próbajátékra Orlando Coleman, aki a Wellington elleni fináléban 17 pontot szórt.
Augusztus 13-án, hétfőn megkezdte a felkészülést a 2018/2019-es bajnoki szezonra csapatunk. Az első időszakban napi két edzést tart Nikola Lazics, s az idegenlégiósok szeptembertől kapcsolódnak be a munkába.
A 34 éves szerb center, Djordje Pantelic a következő szezonban a mi csapatunkat erősíti. Nem lesz számára szokatlan a magyar bajnokság, hiszen a 2011/2012-es szezont Szombathelyen, majd a 2015/2016-os idényt Zalaegerszegen töltötte. Hozzánk a német bajnokságból érkezik.
Ezúton értesítjük Szurkolóinkat, hogy Klubunk újabb játékossal kötött szerződést a 2018/2019-es bajnoki idényre Fekete Viktor személyében.
Egyesületünk vezetése Nikola Lazics bevonásával gőzerővel dolgozik a 2018/2019-es szezon keretének kialakításán. Legújabb igazolásunk sem ismeretlen szurkolóink számára, hiszen Ruják Bence a 2015/2016-os szezonban már játszott nálunk.
A tavalyi szezonban menet közben, novemberben érkezett csapatunkhoz Nelson Remon Migguel, aki az irányító poszton gyorsan megszerettette magát szurkolóinkkal. Nos, van egy nagyszerű hírünk: Nelson a 2018/2019-es szezonban is nálunk pattogtatja a labdát.
A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező kosármagyar Brbaklic Aleksa a 2016/2017-es idényben már szerepelt nálunk.
Miljan Rakics már az első szezonban (2012/2013), amit Jászberényben töltött kivívta a szurkolók szeretetét. Játékával, melyet mindig a csapat érdeke alá rendelt és mentalitásával nyerte el a berényi drukkerek szeretet. Nos, számukra van egy nagyszerű hírünk: Miljan Rakics a 2018/2019-es szezonban is a JP Auto-JKSE együttesét erősíti.
Cseh György és Kerpel-Fronius Balázs után újabb játékossal bővült felnőtt csapatunk kerete a következő idényre vonatkozóan.
Forrás: Kosársport Mkosz facebook
A bajnoki döntő harmadik mérkőzését csütörtökön, Szolnokon rendezték, s az Olaj KK jó játékkal megőrizte pályaelőnyét. Ezzel a szolnokiak egy győzelemre vannak már csak az aranyérem megszerzésétől.
Szerdán délelőtt dr. Szabó Tamás polgármester és Hőgye István, a Lehel Kosársuli Kft. ügyvezetője adta át a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti tagintézményében a játékcsarnok mellett kialakított kondiparkot, amely egyrészt a sportolók, másrészt az iskola tanulói rendelkezésére is áll majd.
Kedden lejátszották a nagy- és kisdöntő második mérkőzését. A Falco egyenlített a fináléban, míg az Alba Körmenden is nyert, s ezzel megszerezte a bajnoki bronzérmet.
created with