MENÜ
Május 5-én a Fiú Regionális Kadett bajnokság legutóbbi fordulójában hazai pályán lépett a Lehel Kosársuli együttese.
Május 5-én Kecskeméten került megrendezésre a Lehel Kosársuli együttese számára a Kenguru Kupa záró fordulója, ahol két mérkőzésen is pályára léptek ifjú kosarasaink.
Tegnap este a Megyei Felnőtt Bajnokságban csapatunk idegenben lépett pályára a Szentesi KK együttese ellen a rájátszás negyeddöntőjének második mérkőzésén.
Még április 29-én, Kecskeméten rendezték meg az Országos Gyermek Bajnokság utolsó fordulóját, ahol a Lehel Kosársuli csapata is pályára lépett.
Az elmúlt hétvégén Nyíregyházán került megrendezésre az Országos Serdülő Főtábla 6. fordulójának T csoportja, ahol a Lehel Kosársuli együttese három alkalommal is pályára lépett.
Az elmúlt héten kétszer is pályára lépett a Lehel Kosársuli együttese a Regionális Kadett Bajnokságban.
A Megyei Felnőtt Bajnokságban tegnap este csapatunk hazai pályán fogadta az alapszakasz során a hetedik helyen végző Szentesi KK együttesét a rájátszás negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Még április 15-én, a Fiú Regionális Kadett Bajnokság keretein belül Kiskunfélegyházán lépett pályára a Lehel Kosársuli együttese.
(A képen a mieink, valamint Zlatko Bolic, aki jelenleg a vajdasági kosárlabda szövetség elnöke)
Az elmúlt hétvégén Szerbiában, egy kosárlabda túrán vett részt a Lehel Kosársuli Serdülő, illetve Junior együttese.
Április 13-án, Kecskeméten lépett pályára a Lehel Kosársuli U11-es csapata az Országos Kenguru Bajnokság legutóbbi fordulójában.
A Megyei Felnőtt Bajnokság legutóbbi két fordulójában hazai pályán lépett pályára a Lehel Kosársuli együttese. Először szerdán este a Szolnoki MÁV SE gárdájával kellett megmérkőznie a mieinknek, míg másnap este pedig a Ceglédi KE II. csapata volt a soros ellenfelük.
Április 9-én a Regionális Kadett Bajnokság keretein belül Szolnokon lépett pályára a Lehel Kosársuli együttese.
Az elmúlt hétvégén Jászberényben került megrendezésre az Országos Serdülő Főtábla 5. fordulója, ahol nagy volt a tét, mivel az a két együttes, amelyik a tornán az első-két helyen végez továbbjuthatott az Országos Serdülő Főtábla 6. fordulójába, ahol esély kínálkozik még a Nemzeti Serdülő B-Döntőbe való bekerülésre.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Megyei Mini Bajnokság második fordulóját, ahol a Lehel Kosársuli együttese hazai pályán fogadta a mezőtúriakat.
created with